Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Barangolás a Megyei Értékek mentén

Projekt azonosító száma: TOP-1.2.1-16-VS1-2017-00006
Kedvezményezett neve: Vas Megyei Önkormányzati Hivatal
Konzorciumi partner: Cák Község Önkormányzata, Lukácsháza Község Önkormányzata, Gencsapáti Község Önkormányzata, Velem Község Önkormányzata
A Projekt címe: Barangolás a Megyei Értékek mentén
Szerződött támogatás összege: 183 747 500 Ft
A támogatás mértéke: 100%
Projekt tényleges befejezési dátuma: 2021. 04. 30.

183 747 500 forint támogatásban részesült a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal konzorciumi vezetésével megvalósuló BARANGOLÁS a Megyei Értékek mentén Vas megyében projekt, melyben Cák, Gencsapáti, Lukácsháza és Velem Önkormányzata konzorciumi partner.

A BARANGOLÁS a Megyei Értékek mentén Vas megyében tematikus út projekt megvalósításával érintett térség esetében a programozás folyamatában megfogalmazódott szempontok és elemek, illetve a helyzetfeltárásból következő lehetőségek és korlátok figyelembevételével az alábbi – egy évtizedre előretekintő – turisztikai jövőképet, kívánatos célállapotot fogalmazza meg.

E jövőkép megvalósulása érdekében a kistérség a következő stratégiai célokat tűzi ki:

  1. A kistérség idegenforgalmi vonzerejének és versenyképességének fokozása
  2. A turizmus és a környezetállapot párhuzamos minőségjavulásának elérése, a fenntarthatóság érvényesítése
  3. A partnerség elvének általános gyakorlattá tétele települések és az idegenforgalom ágazat szereplői közt
  4. A kistérségi turizmus tudatos és hatékony menedzsmentjének megteremtése
  5. Kulturális értékek bekapcsolása a turizmusba, helyi identitás erősítése
  6. A helyi, védett épület, helyi, megyei értéktárban szereplő vonzerőkhöz, értékekhez kapcsolódó fejlesztés valósul meg.

A fejlesztés elsődleges fókusza a (Kőszeg) – Velem – Cák – Lukácsháza – Gencsapáti – (Szombathely) térségre, mint a térségben pihenőkre, célcsoportra koncentrál, ugyanakkor a terület több idegenforgalmi potenciált rejt, számolunk a Vas megyében tartózkodók, pihenők esetében is 1-2 napos célterületi kirándulásra. Fontos, hogy a helyi táji és kulturális értékeken alapuló projekt minőségi, akár két napos kikapcsolódási, kirándulási, töltekezési lehetőséget, programot biztosítson mindenki számára. A projekt tevékenységek összeállításakor fontos szempont volt, hogy ne terheljük túl a tájat.

A tervezett komplex fejlesztés a terület oly módon történő hasznosítását jelenti, hogy a tematikus út meglevő turisztikai attrakciókhoz, túraútvonalakhoz kapcsolódik, valamint a projekt pufferzónájába eső területek fejlesztése is megvalósulhat. A projekt átfogó célja egy térségi szintű, turisztikai termékcsomag ezen belül is egy tematikus turisztikai fejlesztés megvalósítása, mely a megyei szintű turisztikai vonzerőre építve a helyi, térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítását célozza meg a térség gazdaságának diverzifikációja, a helyi gazdaság élénkítése és a foglalkoztatás növelése érdekében.

A megyei értékekre épülő tematikus kínálatfejlesztés megvalósulása:

A szakmai partnerek közreműködésével elkészült marketingstratégia alapján lépésről-lépésre bővül a megyei értékeket, az összekötő túraútvonalat népszerűsítő marketing- és kommunikációs eszközök tárháza:

A jövő „értékturistáinak” megszólítása

Elkészült két, pedagógiai eszközként is szolgáló, A5 méretű színező füzet, 5000-5000 példányban. A kézi rajzokat tartalmazó foglalkoztatók a kicsiket a projekt célterületének megyei értékeivel, a környezet csodáival, hagyományokkal, történelmi, kulturális és szakrális emlékekkel ismertetik meg.

 

Új arculat

Új arculattal gazdagodott a térség és a projekt célterületének szellemi értékközpontja, a velemi Stirling-villa.

Az új arculati elemekkel készült el és került kihelyezésre a térségben 15 db tájékoztató, információs, marketing tábla, felület Gencsapátiban, Lukácsházán, Cákon, Velemben és Kőszegen.

2020. augusztusában, a projekt előkészítésének elhúzódása miatt szükségessé vált 23.747.500 Ft költségnövekmény igény elfogadását követően folytatódhatott a fejlesztés megvalósítása.

IMÁZSTEREMTÉS

Népi hagyományok, értékek digitális megörökítése

7 db 3 perces imázsfilm mutatja be Kőszeg-Hegyalja, Gencsapáti, Lukácsháza, Cák és Velem értékeit, utazásra csábítva nézőit, akik többek között megtudhatják, hogy mit tároltak a filoxéra járványt követően a megfogyatkozott bor mellett a Cáki Pincesor épületeiben, hány próbát kell kiállnia a jelöltnek a legénnyé avatáshoz Gencsapátiban, hogy hívják a könyvet, amibe az új szőlő hajtásokat minden évben berajzolják vagy festik, milyen történelmi emlék kapcsolódik a bozsoki Kalapos-kőhöz, és így tovább…

A kisfilmek megtekinthetők a projekt facebook oldalán:

https://www.facebook.com/megyeibarangolas

VASI vision marketing

Egy felnőtt méretű, felölthető strucc rendezvények, filmforgatások kedves színfoltja lehet. A kabala megyét jellemző, megyei értékre utaló figurája beépülhet a megyei arculatba. Struccot mintázó reklámtárgyak, kulcstartók segítik a brandépítést.

Az új arculat felhasználásával papírdobozok is készültek. A reklámtárgy a célterületre jellemző becsületkasszás vásárlás hagyományához kapcsolódik.

 

ÉRTÉK-ÉRZÉS rövidfilmek

10 db 1 perces film készült Vas megyei élménylehetőségekről, magával ragadó érzésekről a megyei értékek útvonalán: kirándulásra, pecázásra hív az Abért-tó, látogatásra csábít a velemi gesztenyevirágzás ünnepe, a Csömötei-hegy eseményei vidám kalandot ígérnek, mesés varázslatot kínál a Sárkányvadászat, a cáki pincéknél szinte folyik a bor és a jókedv, a kőszeg-hegyaljai túrázás gyalog és kerékpárral is teljes kikapcsolódást nyújt, a természet hangjainak átélése maga mögé utasítja a mindennapok stresszét, elzarándokolni a Szent Vidre a lélek élménye, a minduntalan útbaeső becsületkasszák egy máshol rég elmúlt világot, bizalmat idéznek.

A PR filmek megtekinthetők a projekt facebook oldalán:

https://www.facebook.com/megyeibarangolas

 

Közösségi médiakampány

Egymást érik a megyei és országos hatáskörű facebook kampányok, melyek komoly érdeklődést váltanak ki.

https://www.facebook.com/megyeibarangolas

 

Szakmai study tour és családi kirándulás az online térben

A szakmai célközönség és a célcsoport az online térben ismerhette be, járhatta be Kőszeghegyalját, gazdagodhatott ismeretekkel, élményekkel.

2021. március 19-én került megrendezésre az online study tour, mely a felújított velemi Stirling-villa alsó szintjéről jelentkezett be. A program keretében filmek, bemutatók, kvíz segítségével a sajtó, a szakma képviselői, fiatal kommunikációs szakemberek számára került bemutatásra a térség. Az online kapcsolat, információ átadás mellett minden résztvevő otthonába becsempészték a szervezők Kőszeghagyalját, a hegyaljai, velemi ízeket – gesztenyés sütemények és kőszegi borok.

 

A szakemberek mellett családok számára is bemutatásra került a térség, mint ideális kiránduló-, pihenő-, üdülőhely. A részvételre egy kérdőív kitöltésével lehetett pályázni. Online családi BARANGOLÁS.


 

Építési munkálatok

A munkaterületek 2020. augusztusi átadását követően megkezdődött a munkavégzés az építési területeken.

Velem

2020. október 30-án a kivitelezés készültsége elérte a 25%-ot. Zajlanak a szükséges bontási és földmunkák, elkezdődtek az épület-villamos és gépész alapszerelések. A vakolatok javítását követően felszerelték az új hőleadókat. A régi szabadtéri színpad megújult, ismét biztonságosan használható. A villa épületének földszintjét új ablakok díszítik.

Cák – A közösségi ház akadálymentesítése

2020. november 2-án a kivitelezés készültsége elérte az 50%-ot. A szép új homlokzati ajtót már beépítették, az épület előtt elkészült a járda.

A kivitelezési munkák határidőben teljesültek, 2020. november 17-én a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeresen lezárult. Az akadálymentes megközelítés érdekében új járda épült a szomszédos telken kialakított parkolóhoz. A közösségi ház egy új beltéri ajtót kapott, kültéri közösségi térrel bővült. Az új homlokzati ajtóhoz fogadószint épült. Az akadálymentes mosdóban a hatályos szabványoknak való megfeleléshez megtörtént a szaniterek és kiegészítő eszközök cseréje.

 

Lukácsháza

2020. december 3-án zárult a kivitelezés. A Csömötei-hegyen lévő kilátó mellett elkészült a játszótér. A játékok – mászóvár, mérleghinta, mászóka és rugós játékok – mellé ivókút, két pad, hulladéktároló, valamint akadálymentes parkoló is került.

Gencsapáti

2020. december 9-én befejeződött a Szentkút környezetének fejlesztése. Elkészült egy 24,5 m2 alapterületű esőbeálló, a bejáró gyalogút murvázása, valamint kerékpártámaszt és hulladékgyűjtőt is kihelyeztek.

Velem

2020. december 20-án a kivitelezés készültsége elérte az 50%-ot. Megkezdődött a patakon átívelő új bejáró támfalainak építése, készülnek a parkolók és járdák. Az összes külső nyílászáró beépítése megtörtént, zajlanak a belső kőműves munkák, a festés. Elkészült a kémény, új gázkazánt építettek be.

 

2021. január 19-én a kivitelezés készültsége elérte az 75%-ot. A hidegburkolás befejezését követően megtörtént a vizesblokkok szerelvényezése is. Elkészült a mosdókon belüli válaszfalrendszer, zajlik a parkettázás. Megkezdődött a villamosszerelvények beépítése, elindulhatott az épület fűtése.

A beruházás 2021. február 10-én befejeződött. A villában helyére került az összes belső nyílászáró, az utolsó burkolási munkák, javítások is megtörténtek, elkészült a festés. A mozgáskorlátozottak közlekedését lépcsőlift segíti. A takarítást követően a villa földszintje ismét méltó közösségi térré vált.  A villa körüli területen közösségi tér épült, a színpad mellett padsor szolgálja a rendezvényekre érkezők kényelmét. Befejeződött a járdaépítés, megújult a telekbejáró.

Értékfal 

2021. márciusában megtörtént az értékfalak programozása, két helyszínen, Cákon, a közösségi házban és Velemben, a Stirling-villában állnak a látogatók rendelkezésére. Vas megyei értékek online, helyben elérhető felületen, látogatóirányítási rendszert megvalósítva.

Panoráma távcső

Lukácsházán, a Csömötei-hegyen elhelyezett panoráma távcső növeli a hely vonzerejét, ingyenesen igénybe vehető szolgáltatást biztosítva.

Sarok szolgáltatás

A velemi volt Stirling-villában ún. sarok szolgáltatás színesíti a látogatók időtöltését.

 

A projektben vállalt tevékenységeket a konzorcium maradéktalanul teljesítette, 2021. április 30-án projektzárásra került sor.

Sajtokozlemeny_zárás_TOP-1.2.1-16-VS1-2017-00006_

hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás