Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

<< Vissza

 

Ottlik Géza

Író, műfordító

Budapesten született 1912. május 9-én.

Az Iskola a határon című Kőszegen játszódó regény írója. A 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása.

Budapesten született 1912. május 9-én. Apja belügyminisztériumi titkár, császári és királyi kamarás, akit másfél éves korában elveszített. 1923-26-ban a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-29-ben a budai katonai főreáliskola hallgatója. A katonaiskola műveiben magánmitológiájának meghatározó színhelye. Érettségi után beiratkozott a budapesti egyetem matematika- fizika szakára, Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt. Első írásai 1931-ben jelentek meg a Napkeletben. Egyetemi hallgatóként az Új Nemzedék munkatársa, 1933-tól a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztője. 1939-ben Babits közölte a Nyugatban A Drugeth-legenda című elbeszélését.

A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, üldözötteket mentett (többek között Vas Istvánt). A háború befejezésekor a magyar szellemi élet megújítását tervezte, a Nyugat hagyományait folytatva. 1945-46-ban a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott. Huszonöt év magyar irodalma címmel előadásokat tartott a rádióban, hangjátékokat fordított, és hangjátékot is írt (A Valencia-rejtély). 1945-től 1957-ig a Magyar PEN Klub titkára.

Az Iskola a határon című regényének 1948-ban Tovább élők címmel elkészült első változatát maga kérte vissza kiadójától. A dogmatikus irodalompolitika éveiben kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. A kitelepítéstől csak az írószövetség közbenjárása mentette meg. Kényszerű hallgatása 1957-ben ért véget, mikor megjelent Hajnali háztetők című kisregénye, amelynek első változatát még 1944-ben adta közre a Magyar Csillag. Nagyobb mértékben írta újra az Iskola a határon című regényét, amely 1959-ben jelent meg. Alkotói módszeréhez tartozott, hogy műveit évtizedeken át csiszolgatta.

1960 őszén Ottlikot kitűnő fordításaiért az angol kormány tanulmányútra hívta meg Londonba. 1969-ben megjelent elbeszéléskötetében csak a könyv címét is adó Minden megvan volt új. Az egyetlen hosszabb terjedelmű műve, amely az Iskola a határon ikerdarabjaként készült, a Lengyel Péter gondozásában megjelent Buda, alkotás-lélektani érdekessége és kiváló részértékei ellenére sem éri el a korábbi regény színvonalát. 1981-ben József Attila-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat, 1988-ban Szép Ernő-díjat, 199o-ben Örkény-díjat kapott. 1990. október 9-én Budapesten halt meg.

Írásmódjára kezdetben Kosztolányi és Márai, valamint André Gide volt a legnagyobb hatással; Kosztolányit élete végéig mesterének vallotta. A 30-as évek végén, 40-es évek elején írt elbeszéléseiben alakult ki sajátos írói látása és technikája: az élet és a művészet, a tényleges és a kitalált felcserélhetőségének s egymással való helyettesítésének, a nézőpontok és értékrendek különbözőségéről fakadó viszonylagosságnak, az értelmezés és újraértelmezés állandóan ismétlődő kényszerének s végül az események szeszélyes időrendje és a példázatszerű alapgondolat közötti feszültségnek megélése és érzékeltetése. Ottlik számára a központi problémát az Iskola a határon nyitó fejezetének címe így fogalmazta meg: Az elbeszélés nehézségei.

Hajnali háztetők két festő és szerelmeik története; vonzások és taszítások erőterében alakul sorsuk, melynek nincs semmi tanulsága, vagy ha mégis volna, megfejthetetlen. Fikció minden: nincs érdemi különbség aközött, ami megtörtént és ami megtörténhet. Az Iskola a határon katonaiskolája az ország nyugati határán van, s őrzi a vár hajdani védőinek történelmi példáját. Növendékei ismételten határhelyzetbe kerülnek, állandó választási kényszerben élnek: az autonómia, szolidaritás és a behódolás, a nyájszellem értékei között kell választaniuk. Tudatosítaniuk kell, hogy az egyén magára van utalva, a külső kiszolgáltatottságot csakis a belső függetlenség ellensúlyozhatja valamennyire. Nincs igazság és törvény, csak kifürkészhetetlen gondviselés van; embernek maradni az embertelenségben: olyan kegyelmi állapot, amelynek természetéről semmit sem tudhatunk. A bizonytalanságot fokozza, hogy nem egy, hanem két elbeszélője van a regénynek; az események különböző nézőpontból előadva más és más, olykor egymást kizáró megvilágítást nyernek.

Buda föltételezi az Iskola a határon ismeretét. Szereplői részben ugyanazok; Ottlik a korábbi regény időkereteit mindkét irányban meghosszabbítja. Ugyanakkor hiányzik belőle az Iskola a határon áttekinthető rendje; csak az eleje és a vége van rögzítve, a közbülső részek sorrendje majdnem tetszőleges. A regény önéletrajzi elbeszélője csak akkor szüntetheti be tevékenységét, ha az író élete megszakad – élet és művészi alkotás tökéletes összefonódását teremtve meg ezzel. Ottlikot olyan szerzők vallják mesterüknek, mint Tandori Dezső és Esterházy Péter.

A mű kétségkívül önéletrajzi vonatkozású; de míg a köztudat szerint az író alteregója Both, Medvéé pedig az „eszményeihez öntudatlanul hű” (Illyés) Örley István, Ottlik ennek ellentmond a Prózában: „semmi hasonlóság nincs köztük. Semmi, egy-két megtévesztő külső körülményen kívül. Örley szintén leszerelt, s a háború végén bujkált, mint Medve. Viszont Both Benedeknek adtam kölcsön Örley tulajdonságaiból: a Medve Gáborénál nagyobb realitásérzékéből, a környezetbe való jobb beilleszkedő képességéből, szóval István józanabb, bölcsebb lényéből egy adagot.

 

 

<< Vissza

 

hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás