Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Aktuális

A szlovén fővárosba költözött a VIII. Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlat, amely április 7-ig látogatható ott. Az ünnepélyes megnyitón Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ljubljanai nagykövete örömmel üdvözölte a kezdeményezést, amely segít átlépni a tér és az idő határait, jobban megismerni a pannon régió közös lelkületét.
FELHÍVÁS Magyarország Alaptörvényének bíróságokról szóló fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák -ülnökök- is részt vesznek az ítélkezésben. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (továbbiakban: Bjt.) 216.
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
A jubileum alkalmából csütörtökön ünnepi közgyűlést tartottak a Vas Megyei Rendőr-­főkapitányság Szent László-termében. A jubileumi közgyűlésen részt vett Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, ­Erhardt László megyei gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, Molnár Árpád, a nyugdíjas szövetség elnöke, valamint a városi rendőrkapitányok és a társszervezetek képviselői.
Biztonságosabbá teszi a belvárosi közlekedést a biciklisek számára a csütörtökön felavatott kerékpár­út, és egyben bekapcsolja a várost egy turisztikai hálózatba. Dr.
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás