November 17-én a Szent Erzsébet Nap részeként adták át az önkéntes tevékenységet elismerő okleveleket a szombathelyi Jézus Szíve templomban az egyházmegye kötelékébe tartozó önkénteseknek. Dr.
Birtokba vehették az ovisok az új tornaszobát, és energiatakarékosabb lett az egész óvodaépület Gércén. 28,24 millió forintot nyertek pályázaton az ovi felújítására, ehhez az összeghez még 5,1 millió forint önerőt tett az önkormányzat.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2018. november 13-16. között a világ 170 országához hasonlóan, Magyarországon már XI. alkalommal rendezte meg a Fiatal Vállalkozók Hetét. Az eseménysorozatra a Global Entrepreneurship Week (GEW) nemzetközi mozgalom keretében került sor, mely a világ legnagyobb vállalkozásösztönző rendezvénysorozata.
Százhatvan millió forintból újítják meg az egykori Stirling-villát és a környezetét Velemben. Nemsokára újra birtokba vehetik a helyiek az Alkotóházat: egy projekt révén megújul az épület és ismét betöltheti régi funkcióját, közösségi térként, turisztikai központként működhet: rendezvények helyszíneként szolgálhat.
17. alkalommal került megrendezésre az online marketing-kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, ‘Az Év Honlapja’ pályázat, ahol a megújult honlapunk Minőségi Díj elismerést kapott. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 200 nevezés érkezett.







