Sárvár – közös utakon II.
A projekt az Európai Unió által biztosított 333,06 millió forint vissza nem térítendő támogatással, a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.
Sárvár Város Önkormányzata „Sárvár – közös utakon II.” című, TOP_PLUSZ-1.2.3-21-VS1-2025-00020 azonosítószámú projektjében önkormányzati tulajdonú és kezelésű, jelentős forgalmat bonyolító helyi közutak felújítására került sor: a Bocskai István utcának a Nádasdy utca és Nagyvárad utca közötti szakasza, a Dózsa György utcának a Kisfaludy Sándor utca és Deák Ferenc utca közötti szakasza és a Magyari István utca teljes hosszban.
A projekt célja Sárvár város területén belterületi infrastruktúra-fejlesztés megvalósítása, mely hozzájárul az egyes, közlekedési szempontból fontos jelentőségű útszakaszok műszaki állapotának fejlesztéséhez. Tekintettel arra, hogy Sárvár Vas vármegye második legnagyobb lakosságszámú települése, illetve turisztikai szempontból országosan is a legnépszerűbb desztinációk között szerepel, a település közúthálózatának folyamatos fejlesztése elengedhetetlen.
Projekt műszaki tartalma:
- Bocskai István utca – Nádasdy utca és Nagyvárad utca közötti szakasza újjáépül az út teljes szélességében, cca 400 m hosszú pályaszakaszon. A burkolaterősítés és felújítás során aszfaltborítású útpálya készül.
- Magyari István utca teljes szélességében és teljes hosszában (cca 400) történő felújítás során burkolaterősítést kap.
- Dózsa György utca Kisfaludy Sándor utca és Deák Ferenc utca közötti szakasza teljes szélességében, cca 235 m hosszú pályaszakaszon burkolaterősítés és felújítás történik, aszfaltborítású útpálya készül. Az útfelújításhoz elengedhetetlen csapadékvíz-elvezetés kiépítésre kerül. Az utcaszakaszhoz kapcsolódóan meglévő parkolóhelyek felújítására és új parkolóhelyek kiépítésére is sor kerül.
A település infrastruktúrájának minőségi fejlesztése eredményeként a fejlesztéssel érintett településrészek közintézményei, közszolgáltatást nyújtó létesítményei jobban megközelíthetővé válnak, a lakóterületekkel javul a kapcsolat, ezáltal a település élhetőbbé válik és potenciálja javul. Járásszékhely településként a sárvári útfelújítások a járás teljes lakossága számára érezhető változást eredményeznek.
A projekt megvalósítását Sárvár Város Önkormányzata és a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal konzorciumi formában bonyolítja le.




