Vas Vármegye
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Szombathelyen a Nyitra Utcai Általános Iskolában tartották a városi tanévnyitó ünnepséget, ahol hivatalosan is kezdetét vette a 2018/2019-es tanév. Az eseményen részt vett dr. Balázsy Péter megyei jegyző is.
Az idei évben a Megyeháza Díszterme adott helyet a szombathelyi testvérvárosi ebédnek, ahol házigazdaként dr. Balázsy Péter fogadta a vendégeket.
A Vas Megyei Területi és Településfejlesztési Program keretében újult meg az orvosi rendelő Magyarlakon, a rendezvényen dr. Kondora Bálint alelnök mondott köszöntőt.
A megyében működő Első Vasi Praxisközösség augusztus 24-én Ikerváron tartotta az első nagyszabású kampányrendezvényét. Az összefogás további partnerei az Országos Közegészségügyi Intézet, akik a szűrőbuszt biztosították, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Vas Megye Népegészségügyéért Alapítvány.
Az ünnepi szentmisét követően vonták fel a nemzet lobogóját a Szent István szobor előtti téren, ahol az államalapító Szent István Király ünnepe alkalmából mondott ünnepi beszédet dr. Melega Miklós, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár igazgatója.
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Откройте новые возможности с 1win. Регистрация за пару минут, доступное зеркало и щедрые бонусы сделают вашу игру незабываемой! Experience non-stop excitement with thousands of popular slot games and massive jackpots. The HotSlots Casino welcomes you with generous bonuses that maximize your playing power!
Hírek
Szombathelyen a Nyitra Utcai Általános Iskolában tartották a városi tanévnyitó ünnepséget, ahol hivatalosan is kezdetét vette a 2018/2019-es tanév. Az eseményen részt vett dr. Balázsy Péter megyei jegyző is.
Hírek
Az idei évben a Megyeháza Díszterme adott helyet a szombathelyi testvérvárosi ebédnek, ahol házigazdaként dr. Balázsy Péter fogadta a vendégeket.
Hírek
A Vas Megyei Területi és Településfejlesztési Program keretében újult meg az orvosi rendelő Magyarlakon, a rendezvényen dr. Kondora Bálint alelnök mondott köszöntőt.
Hírek
A megyében működő Első Vasi Praxisközösség augusztus 24-én Ikerváron tartotta az első nagyszabású kampányrendezvényét. Az összefogás további partnerei az Országos Közegészségügyi Intézet, akik a szűrőbuszt biztosították, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Vas Megye Népegészségügyéért Alapítvány. Folyamatosan érkeztek fiatalok és idősek egyaránt a nap során, sokan jelentkeztek az érszűkület- és légzésfunkció vizsgálatra, a […]
Hírek
Az ünnepi szentmisét követően vonták fel a nemzet lobogóját a Szent István szobor előtti téren, ahol az államalapító Szent István Király ünnepe alkalmából mondott ünnepi beszédet dr. Melega Miklós, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár igazgatója. Az ünnepi műsorban közreműködött Szabó Tibor színművész, Veres Mihaela népdalénekes, Nagy Lajos Gimnázium színjátszó csoportja, Szombathely Város Fúvószenekara, […]
Széchenyi 2020 projektek
Vas Megye hivatalos honlapja támogatja a közösség fejlődését. Vavada együttműködésével a modernizáció és fenntarthatóság jegyében működnek. Látogassa meg Vas Megye weboldalát további információkért!