30. alkalommal díjazták a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulójának résztvevőit. Az ünnepséget péntek délután tartották az AGORA Savaria Filmszínház nagytermében. Külön versenyeztek a szakiskolai, gimnáziumi és általános iskolai tanulók. Az egyéni kategória mellett csapatokat is díjaztak.
Szombathely híres szülötte, Horváth Boldizsár egykori igazságügy miniszter emléke és munkássága előtt tisztelgett a megye jogásztársadalma március elsején a 23. alkalommal megrendezett Vasi Jogásznapon, ahol köszöntőt mondott dr. Balázsy Péter megyei jegyző.
A Belügyminiszter meghirdeti a Magyarországi Falumegújítási Díj 2019. pályázatot, „Magyar falu – Kihívások, helyi válaszok” mottóval.
2019-ben 8.alkalommal szervezi meg a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Magyarország legtöbb önkéntest mozgósító akciója idén 2019. március 18-24. között a Fenntarthatósági Témahéten kerül megszervezésre.
Gyertyás sétával és koszorúzással egybekötött megemlékezés volt Kőszegen hétfőn a kommunista diktatúra áldozatairól, ahol dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében kiemelte, az utókor egyik feladata az emlékezés. A nevesített és a névtelen áldozatokat sem szabad elfelejtenünk.