Skip to content Skip to footer

Vas Vármegye

Időjárás

Helyi idő

14:34

Időjárási adatok OpenWeatherMap.org

Közérdekű adatok

Közadat kereső

KÖZADAT KERESŐ

Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!

A város roma önkormányzata talán nem is tudta, milyen jó dolgot kezdeményez azzal, hogy 2014-ben felállították ezt az emlékművet – mondta emlékező beszédében Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. A szobor nem akármilyen környezetben kapott helyet a templomkertben – mutatott körbe az elnök.
A 6. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztiválon vett rész a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal csapata, ahol háromszor szállt vízre a Vasi Vízi Struccok csapata.
Szombathely városától a 87. számú főút mentén a Rába folyóig található települések az elmúlt évekbe több ütemben is végeztek kerékpárúti fejlesztéseket. Ennek eredményeképpen a területen több kerékpárúti szakasz épült meg, de a településeket nem minden esetben köti össze.
Július 20-án örömteli és felemelő eseménynek adott otthont a Megyeháza Díszterme: a Prima Primissima-díjas Pusztay János nyelvészprofesszort köszöntötték kollégái, pályatársai, az egyetem és a megye elöljárói.
Az Ultra Tisza-tó 111 versenyen vett részt a Megyeháza – a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal és a Vas Megyei Kormányhivatal – dolgozóiból és baráti körükből álló csapat.

Вход на официальный сайт через зеркало Vavada Casino бездепозитный бонус при регистрации

Keressen bennünket itt is...

Facebook Pagelike Widget

Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!

Hírek
A város roma önkormányzata talán nem is tudta, milyen jó dolgot kezdeményez azzal, hogy 2014-ben felállították ezt az emlékművet – mondta emlékező beszédében Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. A szobor nem akármilyen környezetben kapott helyet a templomkertben – mutatott körbe az elnök. Mögötte az 1848-49-es eseményekre emlékeztető ágyúcső, nem messze ott van az […]
Hírek
A 6. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztiválon vett rész a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal csapata, ahol háromszor szállt vízre a Vasi Vízi Struccok csapata. A speciális sárkányfejjel és farokkal ellátott hajót 18-20 két sorban helyet foglaló versenyző hajtja előre egytollú lapáttal – a kormányos irányításával és a dobos adta ütemre. A sportágat 1998-ban honosította meg a Magyar […]
Hírek
Szombathely városától a 87. számú főút mentén a Rába folyóig található települések az elmúlt évekbe több ütemben is végeztek kerékpárúti fejlesztéseket. Ennek eredményeképpen a területen több kerékpárúti szakasz épült meg, de a településeket nem minden esetben köti össze. A projekt keretében a Tanakajd – Vasszécseny – Csempeszkopács települések közötti szakaszon a hiányzó kerékpárút szakaszok kiépítése […]
Hírek
Július 20-án örömteli és felemelő eseménynek adott otthont a Megyeháza Díszterme: a Prima Primissima-díjas Pusztay János nyelvészprofesszort köszöntötték kollégái, pályatársai, az egyetem és a megye elöljárói. A nyelvész-polihisztort, mint embert és, mint tudóst is ünnepelték: a ceremónia, a születésnapos személyiségéhez is hűen, természetesen a humort és a könnyedséget sem nélkülözte. Alighanem kevés egyetemistának és szombathelyinek […]

Időjárás

Helyi idő

14:34

Időjárási adatok OpenWeatherMap.org

Közérdekű adatok

Közadat kereső

KÖZADAT KERESŐ

Széchenyi 2020 projektek

Keressen bennünket itt is...

Facebook Pagelike Widget
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás