Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

A közigazgatási szervezetek, a civil társadalom, az önkéntesek bevonása és szerepe válság idején, nemzetközi SzOLIdarítás – tanulva a COvid járványból c. workshop

Workshop-Solico

A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal 2022. június 8-án nagy érdeklődés mellett szervezte meg a „A közigazgatási szervezetek, a civil társadalom, az önkéntesek bevonása és szerepe válság idején, nemzetközi SzOLIdarítás – tanulva a COvid járványból” című workshopját.

A rendezvény az Európa a Polgárokért Program által támogatott „SOLICO” projekt keretében valósult meg. A SOLICO projekt célja, hogy hozzájáruljon a COVID-19 világjárvány leküzdéséhez, amely a második világháború óta az európai társadalmak legkomolyabb válságát okozta.

A projektben tizenegy partner vesz részt. A projekt kiindulópontja: valamennyi európai országban a közigazgatás, a civil társadalmi szervezetek és az önkéntesek széleskörű (pozitív és negatív) tapasztalatokra tettek szert a járványfejlődés, a válságkezelés, az önkéntesek támogatásának menedzselésében és a helyi szintű szolidaritásban. A projekt megvalósítása során a partnerek a világjárvány kezelésének egyes szakaszaiban szerzett tapasztalatokat, bevált gyakorlatokat gyűjtik össze, megvitatják azokat, és helyi szinten jó gyakorlatként használják fel jövőbeli válságkezelési és szolidaritási akciók során.

A rendezvény előadói között üdvözölhettük:

  • Dr. Rusvai Miklós, virológus, egyetemi tanár
  • Balázsy Péter, megyei jegyző, Vas Megyei Önkormányzati Hivatal
  • Pungor László, globális minőségirányítási igazgató, MAM-Hungária Kft.
  • Tuczainé Régvári Marietta, igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
  • Pinezits Helga, tanár, Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
  • Bíró Zoltán, főigazgató-helyettes, Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
  • Biroszné Móritz Zsuzsanna, elnökségi tag, Vas Megyéért Egyesület
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás