Koszorúzási ünnepséget és emlékülést szerveztek a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban dr. Pető Ernő tiszteletére. dr. Balázsy Péter megyei jegyző koszorút helyezett el az annunciáta szerzetes ápolónővérek emléktáblájánál. Dr. Pető Ernő alapította 1929-ben Vasvármegye közkórházát, amelynek első igazgatója volt.
Elismeréseket adtak át a Megyeházán hétfőn a Szociális Munka Napja alkalmából, ahol ünnepi műsort adott a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény nevében Fekete Ferencné és Borbíró Zsigmond. Köszöntőt mondott Czimbik Norbert Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese, Popovicsné dr.
Monumentális kőtömb, kőtábla és fából készült kettős kereszt emlékeztet az összes magyar szent tiszteletére a rönöki Szent Imre-templom mellett. Az emlékműre vasárnap dr. Takács Gyula plébános kért áldást, ott volt az avatón Pékó Tamás polgármester és Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is.
Jubileumi hangversenyt tartott a sárvári Pedagógus Női Kar a Tinódi Gimnázium tornacsarnokában. Az ötven éve alapított művészeti együttes évfordulójára könyv jelent meg és kiállítás is nyílt a kórus relikviáiból.
A Vas Megyei Önkormányzat által alapított Vas Megye Családbarát Munkahelye és Munkahelyi Vezetője díjak 2019. évi felhívásával kapcsolatban tartott ma sajtótájékoztatót Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Balázsy Péter megyei jegyző, a NŐ az ESÉLY konzorciumvezetőjének képviselője.