A hosszú hétvégék éve van, ezért a sok turisztikai alkalom elé nézve gazdag programot kínál a Vas Megyei Turizmus Szövetség, amely nyáron egységes arculattal lép a nagyközönség elé – sok helyszínen.
A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, mint a Guide2Visit program vezető partnere nevében a Regionális Humán Innováció Képzési Közhasznú Nonprofit Kft.
Fiatal vezetők számára írt ki pályázatot tavaly év végén a Coaching Team szakmai közössége.
Családbarát munkahely díjat nyert a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, az elismerést dr. Balázsy Péter megyei jegyző vehette át Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkártól. Immár hetedik alkalommal adták át az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családbarát munkahely pályázat elismeréseit.
A Vas Megyei Turizmus Szövetség legutóbbi ülésén új vezetést választott. Az elnök dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke lett. Az elnök munkáját alelnökként Szendi Kata, a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. projektmenedzsere és Kevy Albert, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője segíti.







