Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Aktuális

A Vas Megyei Területi- és Településfejlesztési Operatív Program keretében mintegy 26 millió forintból újult meg az orvosi rendelő Vámoscsaládon. A projektet a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal menedzselte. Az ünnepségen köszöntőt mondott Ágh Péter országgyűlési képviselő és dr. Kondora Bálint alelnök.
Geográfusok, építészek, közgazdászok, településmérnökök, művészettörténészek vannak idén is az előadók között. Elsőként a nemzetközi és a hazai trendekről kapunk átfogó képet, majd városvíziók villannak fel.
A város roma önkormányzata talán nem is tudta, milyen jó dolgot kezdeményez azzal, hogy 2014-ben felállították ezt az emlékművet – mondta emlékező beszédében Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. A szobor nem akármilyen környezetben kapott helyet a templomkertben – mutatott körbe az elnök.
A 6. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztiválon vett rész a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal csapata, ahol háromszor szállt vízre a Vasi Vízi Struccok csapata.
Szombathely városától a 87. számú főút mentén a Rába folyóig található települések az elmúlt évekbe több ütemben is végeztek kerékpárúti fejlesztéseket. Ennek eredményeképpen a területen több kerékpárúti szakasz épült meg, de a településeket nem minden esetben köti össze.
Откройте новые возможности с 1win. Регистрация за пару минут, доступное зеркало и щедрые бонусы сделают вашу игру незабываемой!
en_GBEnglish (UK)
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás