A tucatnyi idősebb férfi által alapított zenekar tagsága ma már szinte az egész falut felöleli. Teljes létszámuk az énekesekkel együtt meghaladja a negyvenet, mindkét nem képviselteti magát, az életkor pedig a kilencévestől az idős nagymamáig és nagypapáig terjed. Dr.
Virágba borultak a megye településeinek sírkertjei. November 1-e a Mindenszentek, november 2-a pedig a Halottak napja. Ezek a napok a halottakra való emlékezés ünnepei nálunk. Hagyomány ilyenkor, hogy a megye vezetői koszorúval emlékeznek az elhunyt közgyűlési tagok sírjánál. Így volt ez idén is, dr.
A vállalkozóknak szervezett üzleti reggeli és ebéd keretében tanácskozást a Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum. A rendezvényekre ezúttal Kőszegen, Celldömölkön és Őriszentpéteren került sor, ahol köszöntőt mondott dr. Kondora Bálint a Megyei Közgyűlés alelnöke. Breznovits István a Promen Tanácsadó Kft.
Gazdafórumot tartott kedden az Új-Ebergényi Kastélyszállóban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Szervezete, ahol átvehették díjaikat az idei, immár negyedik alkalommal meghirdetett búzatermesztési verseny helyezettjei. A díjakat Majthényi László a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Nagy István agrárminiszter adták át.
Hétfő késő délután a Püspöki Palotában mutatták be Rab Gusztáv emigráns író Sabaria avagy Szent Márton köpenye című regényét. A cselekmény az 1950-es években Szombathelyen játszódik, Szent Márton története pedig egy nyomozás keretében bontakozik ki. A megjelenteket dr. Székely János megyéspüspök köszöntötte.







