Ősi borospincék közt

A Kőszegi-hegység környékének egyik legjellegzetesebb színfoltja a Cák melletti csodás gesztenyésben található, régi időket idéző, mesebeli, zsúpfedeles pincesor.

A XIX. században épült, jelenleg már műemléki védettséget élvező nyolc boronafalú, hófehér falú borospince elragadóan bájos kuszaságban sorakozik a zöld domboldalban az út mellett a gesztenyésben.

Jelenleg a pincesor egy kis skanzen, néhány épületbe be is tudunk menni, láthatunk itt különböző régi szőlészeti-borászati eszközöket, oldalorsós, kősúlyos és középorsós szőlőpréseket, az egyik pincében pedig kádárkiállítás található.

Ezekben a régi épületekben préselték a szőlőt, és tárolták, illetve kezelték a bort. A nagy filoxéra vész után a pincékben főleg gesztenyét és gyümölcsöket tárolták.

A tölgy- és gesztenyefa gerendákból készült épületek egy helyiségből állnak, döngölt padlójúak, ún. szelemenes tetőszerkezetűek. A tetőt egy szelemen, azaz az orom alatt végigfutó gerenda tartja. A szelement ollólábak tartják. A tető elöl csonkakontyos, nyitott orommal, hátul pedig lekontyolt.

Tavasztól őszig rendszeres programokkal is várják a látogatókat, kézműves foglalkozástól az állatsimogatóig, íjászkodástól a lovasszekerezésig, no és persze lehet bort kóstolni.

Nyitva tartás

A pincesor bármikor szabadon megtekinthető.

A kiállítások

IV.15-X.31.: K-V 10-12, 14-16

Belépő

Felnőtt: 400 Ft, kedv.: 200 Ft

Megközelítés

Cák a Kőszegi-hegység lábánál Kőszegtől 5 km-re fekvő kis falu. Miután beérünk a faluba, végig egyenesen a hegy felé tartva menjünk keresztül a településen. Táblák is segítik az eligazodást.

www.museum.hu/cak/pincesor