Félidőnél a PROGRESS projekt – egy év tapasztalatai a megújuló energiaközösségek útján
Az Európai Klímavédelmi Kezdeményezés (EUKI) által támogatott PROGRESS (PROsumer GOvernance for Renewable Energy Sustainable Systems) projekt 2024. december 1-jével indult el olasz, román, szerb és magyar szervezetek részvételével. A kezdeményezés célja, hogy megerősítse a megújuló energiaforrásokra épülő energiaközösségek és más prosumer együttműködések kialakulásának feltételeit, különös tekintettel a helyi szereplők bevonására és a hatékony kormányzásra.
Hol tartunk most?
A projekt első szakaszában minden partner elkészítette a helyzetelemző jelentését, amely feltérképezte az adott térség energiafelhasználási szokásait, a megújuló energiákhoz kapcsolódó ismereteket, valamint az energiaközösségek létrehozásának jogi, intézményi és társadalmi kereteit. Ezzel párhuzamosan lezajlott a jó gyakorlatok azonosítása, amely során a partnerek összesen 17, nemzetközi szinten is releváns megoldást jelöltek ki részletes kidolgozásra.
Vas vármegye szerepe és jó gyakorlatai
Vas vármegyében a helyzetelemzés rávilágított arra, hogy bár Magyarországon azenergiaközösségek jogi keretei még formálódnak, a térségben erős az intézményi és szakmai nyitottság az innovatív megoldások iránt.
A Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal által kiválasztott jó gyakorlatok különösen az alábbi területeken mutatnak előremutató példákat:
- NRGCOM projekt – mentorálási és kapacitásépítési modellek, amelyek segítik az önkormányzatokat és helyi szereplőket a megújuló energia energia-közösségi előkészítésében, mentorálási módszertan, bevonási és motivációs stratégia, kommunikációs eszköztár formájában.
- Békéscsaba Energia ESCO Kft. – Adatalapú települési energiahatékonysági megoldások, amelyek az energiahatékonyságot és a fenntartható finanszírozást támogatják.
- Mesterséges intelligenciára épülő tervezési eszközök a pénzügyi stabilitás erősítésére – Budapest VII. kerület NRG7 Energiaközösség.
- Befektetői alapú energiaközösségi üzleti modell, a KESZ (Közösségi Energia Szolgáltató) jó gyakorlata.
Ezek a jó gyakorlatok nemcsak helyi szinten relevánsak, hanem más partnerterületek számára is adaptálható tapasztalatokat kínálnak.
Mi vár még ránk?
A következő időszakban a projekt fókusza a kiválasztott jó gyakorlatok részletes dokumentálására és értékelésére helyeződik. 2026 tavaszától un. „Energia Napok” keretében a partnerek személyesen is megismerhetik egymás megoldásait. A projekt záró szakaszában pedig a megszerzett tapasztalatok alapján konkrét ajánlások és adaptációs javaslatok készülnek, amelyek hozzájárulhatnak az energiaközösségek elterjedéséhez Vas vármegyében és a teljes partneri térségben.
A PROGRESS projekt így nemcsak elemzéseket és tanulmányokat hoz létre, hanem kézzelfogható tudást és együttműködéseket, amelyek a jövő fenntartható energiamegoldásait alapozzák meg.
„A projekt az Európai Klímavédelmi Kezdeményezés (EUKI) támogatásával valósul meg!”




