Jelképek

betűméret növelése      nyomtatás      küldés email-ben

Vas megye címere

Kortárs nyugati krónikások tanúbizonysága szerint az augsburgi csatát (955) követően a magyarok lóhalálában kezdték megerősíteni nyugati határaikat. Folyók, tavak, mocsarak, mesterségesen elárasztott területek mentén épült ki ez a védelmi rendszer.

Ahol nem támaszkodhatott vizekre, ott sáncrendszert építettek ki, hatalmas fák kidöntésével akadályokat, csapdákat, útelzárásokat készítettek, melyeken az átjárást szigorúan őrzött kapuk és erődök biztosították. Ennek a szervezetnek óriási volt a vasszükséglete. Amikor ezt a védelmi vonalat mélységében is tagolták, megteremtődött a határvármegyék életrehívásának lehetősége. Szent István nevéhez köthető Vas vármegye megalapítása, amelynek központi erőssége, egyben a korabeli hadiipar (a vasművesség) központja is Vasvár (Castrum Ferreum) lett. A védelmi feladatokat felderítők (exploratores), őrök (speculatores), íjászok (sagittarii), vigyázók (custodles), kapuőrök (ianitores), hírvivők (Praecones) látták el, élükön őrnaggyal (maior speculatorum), aki a vasvári ispánnak volt alárendelve. Ezek egy részét katonai segédnépekből állították ki (az Őrségben székely telepítettekkel, másutt oroszokkal, besenyőkkel), akik tevékenységükért különféle kiváltságokban részesültek.

Anonymus már a honfoglalás kapcsán említi Vasvárt, melynek lakosaitól a magyarok túszokat szednek, Salamon király pedig egy ízben a szomszédos Ikervárott (Geminum Castellum) üli meg a karácsonyt.

Határbeli helyzete miatt gyakran volt trónkövetelők (postumus István, III. Endre) kiindulási bázisa, vagy a törvényes király (IV. Béla, Károly Róbert, Mátyás) elleni lázadások tűzfészke. A török időkben is jelentős védelmi funkciót látott el (Kőszeg 1532., Szentgotthard 1664., stb.). A megye székhelye 1579 óta Vasvár helyett de facto Szombathely lett, ám hivatalosan csak 1774-től. A kuruc időkben Béri Balog Ádám és Bottyán János generális hadai járták. A trianoni végzés (1920) következtében nyugati részét Ausztriához, a délit pedig Jugoszláviához csatolták.

A vármegye korai pecséthasználatára nincs adatunk, valószínűleg az 1550. évi 62. articulus megjelenése után készítettek typariumot, de a pecsétkép kifejezetten az Anjou-korra utal a patkót tartó struccal.

A fennmaradt pecsétlenyomatok nehezen értelmezhetők (a pecsétnyomó később elveszett), a köriratuk: SIGILLVM COMITATVS CASTRI FERREI.

Egy 18. század elején készült leírás szerint: “Vasvár vármegye nyugatról Ausztria, keletről Veszprém, északról Sopron, délről Zala régiókkal határos. Elnevezését az egykor és ma is jelentősebb nevű városról a várról nyerte, melyet latinul Castrum Ferreum-nak, magyarul Vasvárnak mondanak.” Címere: ’A vár vas bástyáján vagy másképpen a Vas kapu (mely a várral azonos) bástyáján a pecsét felső részében helyet foglalva strucc madár jelenik meg. A madár csőre egy vas lópatkó középső részét (partem solae equinae ferreae mediam) ragadja meg. Ezért (címere) neve alapjelentésének minden tökéletesen megfelel.”

Ezt a pecsétet 1836-ban a megye magyar felirattal kívánta ellátni, amit az uralkodó a következő évben engedélyezett, így 1838 februárjától már így használták.

A megye mai címere (rendeleti szövet): “kék színű tárcsapajzsban, ormozott ezüst bástyán jobbra lépő, csőrében patkót tartó ezüst struccmadár. A pajzsot jobbról és balról – a megye történelme során kialakult és a törvényhatóságok által korábban megalkotott címernek megfelelően kék – ezüst foszladék övezi.”


Egy kis címertan – idézet Magyarország megyéinek településeinek címer és jelképtárából:

“A címer alapeleme tehát a pajzs, amely lehet hosszúkás (ún. normann), háromszögű vagy négyszögű, kerek- és csücsköstalpú, tárcsa-, lófej vagy ruta alakú, halfarkú, ovális, kerek, stb. Állhat egyenesen, jobbra vagy balra dőlve is (a lefordított pajzs a család kihaltát jelzi), lehet egyszerű vagy összetett.

Az összekapcsolás történhet egymás mellé, föléhelyezésével, egymás felé döntésével, sőt új osztott (vágott, hasított, négyelt, stb.) pajzsmezőbe foglalásával is. Ha a címer több egymásra helyezett pajzsból áll, alulról felfelé haladva alap-, öreg- (vagy: nagy-), boglár- és szívpajzs nevekkel különböztetjük meg ezeket.

A pajzs szemlélésekor a heraldika felcseréli a jobb és bal oldalt (úgy kell tekinteni a pajzsot, mintha azt védelmül magunk elé tartanánk).

A pajzsfelületet függőleges hasításokkal, vízszintes vágásokkal és haránti irányú szelésekkel oszthatják fel. Az egy vágással és hasítással osztott pajzs négyelt, több (azonos számú) hasítással és vágással sakkozott, illetve több harántszeléssel rutázott. Páros hasítás cölöpöt, páros vágás pólyát, páros szelés harántpólyát jelöl ki.

A pajzsfelületet elméletileg két függőleges és két vízszintes vonallal kilenc mezőre tagolják: a felső vízszintes három a pajzsfő, a középső a pajzsderék az alsó a pajzstalp; függőlegesen pedig a jobb oldali három a pajzs eleje, a középső a cölöp helye, a baloldali pedig a pajzs hátulja.

Ha a pajzsfelület osztatlan, egyszínű, tarpajzs a neve. A pajzs ábráit borításokkal alakítják ki. Ezek lehetnek mázak, melyek színekből (vörös, kék, zöld, fekete, bíbor) és fémekből (arany, ezüst) állnak, prémek (hermelin, evet vagy mál, ellenhermelin és fordított evet), illetve hím (damaszkozás). Színre szín, fémre fém nem kerülhet. Naturális ábráknál természetes szín (pl. barna medve) is előfordulhat.

A pajzs ábráit két csoportba soroljuk:

mesteralakok: különféle mértani alakzatok kombinációiból (vízszintes, függőleges, hullámos, lépcsős, haránt, kereszt, homorú, domború, fogas, stb.) jelenítenek meg egy adott variációt;

címerképek: a térbeli kiterjedést mellőző, stilizált rajzok, amelyek ábrázolhatnak természetes tárgyakat és jelenségeket (Nap, ásvány, víz, tűz, stb.), élőlényeket (ember, állat, növény, termés), képzeletbeli lényeket (griff, unicornis, főnix, stb.), mesterséges alkotásokat (épületek, hajók), eszközöket (fegyverek, szerszámok), olykor betű vagy névbeírásokat, illetve ezek részeit vagy kombinációit. A mesteralakoknak rendszerint el kel érnie a pajzs szegélyét (kivétel a keresztek egy csoportja), a címerképnek pedig nem szokás azt érintenie. Ha a címeralak felénél több látszik, növekvő, ha kevesebb, eltűnő a jelzője.

A címer borításainak jelölésére a (fekete-fehér ábrázoláshoz) sávokból, pontokból és alakzatokból álló grafikai rendszert dolgoztak ki. Egy pajzsban lévő azonos alak azonos mázú, osztott címerben az osztott alakok mázainak váltakozniuk kell. Az állatalak lehet fegyverzett (csőre, nyelve, karma, körme vörös vagy arany).

A címer pajzshoz hasonlóan fontos másik alkotó eleme a sisak.

Két csoportját különböztetjük meg:

csatasisakok (csupor-, csöbör-, csőrsisak, stb.) amelyek zártak;

tornasisakok (pántos és rostélysisakok), amelyek nyíltak.

Lehetnek nyakékkel (monile) díszítettek. A sisak színe általában acél, azaz kékes vagy ezüst, ha arany, azt az adománylevél külön jelzi. A sisakra oromdíszt helyeztek, amely lehetett szarv, szárny, félszárny, toll, tollbokréta, gally, virág, stb., de legtöbbször a címerkép vezérmotívumát ismételte meg.

A sisakdísznek a sisakhoz erősítését tekerccsel vagy (nem rangjelző!) sisakkoronával takarták. A fejedelmek sisakját rangkorona ékesítette.

Később ez más méltóságok (grófok, bárók, hercegek) esetében is általánossá vált, a főpapok lebegő pap-kalapot helyeztek pajzsuk fölé meghatározott színű és számú lecsüngő bojttal, a pápák pedig tiarát. A városok címerhasználatában pedig megjelentek az ún. falkoronák, később más címerfödelek (fejfedők: csákó, süveg, stb.) is előfordulnak. Egy pajzsra általában egy sisak kerül, több sisak esetén, ha páros számúak, egymás felé fordulnak, ha páratlanok, a középső mindig szembenéz.

Általánosan elfogadott szabály, hogy a sisakot rangkoronát, mitrát a pajzs felső szélére, dőlt pajzsnál (vele egyfelé fordítva) a magasabban álló csúcsára kell helyezni, de a rangjelző papi kalap mindig lebeg felette. A sisak arcrésze rendszerint a címerábra irányát követi. Mindig a korona kerül a sisakra és soha sem fordítva. Amennyiben rangemelő címerbővítés során több címert vonnak össze egy pajzsra, az eredeti címerek sisakjai kerülhetnek az új pajzsra helyezett rangkorona fölé. Ha a sisakdíszt tekercs rögzíti, mázai a foszlányok mázaiból állnak össze.

Ugyancsak szerve részei a címernek a foszlányok (másképpen sisaktakaró vagy orrjegy), amely bizonyos feltevések szerint a keresztesek sivatagi kendőjéből, mások szerint a tornajátékoknál használt ismertető textíliából (fátyol) fejlődött ki. Szélei kezdetben simák vagy bevagdaltak, később szaggatottakká (cafrangosakká) majd növényi ornamentikára emlékeztetőkké váltak.

A foszlány színe rendszerint kétféle, megegyezik a pajzs alapszínével, fonáka pedig fém (ezülst, arany) vagy rém (hermelin), olykor előfordulhat rajta a címerkép egy-egy motívuma (pl. csillag) is.

A címer alatt – rendszerint szalagra írva – megjeleníthetik a címert birtokló csatakiáltását (devise) vagy jelmondatát is. Ugyancsak megjelentek – a kései heraldika korában – külső díszítő elemek: pajzstartó figurák (személyek, állatok), címerpalást, címersátor, a címer mögé vagy mellé helyezett zászlók, fegyverek és más járulékosan kapcsolódó szimbólumok.”

Dr. Szegfű László CSc
a történelemtudományok kandidátusa
tanszékvezető főiskolai tanár

betűméret növelése      nyomtatás