2018. szeptember 25-26-án, Livornoban került sor az Interreg Europe Programban megvalósításra kerülő ThreeT elnevezésű interregionális projekt nyitókonferenciájára. A találkozón a Vas megyei Önkormányzati Hivatal, mint projektpartner vett részt. A magyar delegációt dr.
Ötödik alkalommal rendeztek vasárnap futófesztivált Szombathelyen. A Schaeffler Savaria V. Futófesztivál helyszíne, a versenyközpont a szokásos, az ELTE Savaria Egyetemi Központ és környéke volt. A fesztiválon minden korosztályú futó találhatott magának a felkészültségének megfelelő távú versenyt.
Nagy ünnepség színhelye volt pénteken Berzsenyi Dániel szülőfaluja, Egyházashetye, ahol ünnepélyesen átadták a Szent Jakab Szociális Központot.
Negyedik alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Megyei Tűzoltó Találkozót. Az eseményen részt vett Majthényi László a Megyei Közgyűlés elnöke, Illés Károly Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, valamint dr. Bognár Balázs tűzoltó ezredes a Vas Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója.
Tisztelt Olvasók! A Vasmegye című lap újkori első számát tartják képletesen a kezükben, hiszen ezentúl online formában lesz elérhető a magazin. Fontos célkitűzésünk volt már a ciklus kezdetén, hogy ilyen módon is kapcsolatban legyünk Önökkel, ennek most jött el az ideje.







