1928-ban kezdte meg működését 369 diákkal a Szövő Utcai Elemi Iskola, aztán 1944-ben bombatámadás semmisítette meg. A Szövő és a Zanati utcák kereszteződésében tábla emlékeztet az egykori iskolára. A Nyitra Utcai Általános Iskola diákjai műsorral, mécsesekkel emlékeztek, az iskolájukban kiállítást rendeztek az „előd intézményről”. A megemlékezés keretében rögtönzött történelemórát tartott Kalocsai Péter. A rendezvény keretében […]
1928-ban kezdte meg működését 369 diákkal a Szövő Utcai Elemi Iskola, aztán 1944-ben bombatámadás semmisítette meg. A Szövő és a Zanati utcák kereszteződésében tábla emlékeztet az egykori iskolára. A Nyitra Utcai Általános Iskola diákjai műsorral, mécsesekkel emlékeztek, az iskolájukban kiállítást rendeztek az „előd intézményről”.
Nyitottság, kooperáció, együttműködés, közös fejlesztési célok jellemezték a találkozót. Érintett témák: ThreeT projekt eddigi eredményei és szakmai tapasztalatai, soron következő tanulmányutak, Vas Megyei Önkormányzati Hivatal által menedzselt nemzetközi turisztikai projektek és lehetséges jövőbeni együttműködési területek.
2019. október 28-30. között az olaszországi Livorno tartományban került sor az Interreg Europe Programban megvalósításra kerülő ThreeT elnevezésű interregionális projekt következő szakmai tanulmányútjára.
Tegnap, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 63. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 30. évfordulója alkalmából megyeszerte megemlékezések voltak. Az ünnepi beszédek után számos koszorút helyeztek el a települések terein, emlékműveinél, többek között a Vas Megyei Önkormányzat vezetői is elhelyezték a megemlékezés virágait.











