Immár harmadik alkalommal rendezték meg csütörtökön délután a Dunántúli Technika, életvitel és gyakorlat verseny megyei fordulóját, 36 vasi diák gyűlt össze mára hagyományosan, a Megyeháza Dísztermében, hogy próbára tegye tudását és kiharcolja a döntőbe jutást. A verseny elején Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a diákokat, majd a közel egy órás feladatlap kitöltése […]
Immár harmadik alkalommal rendezték meg csütörtökön délután a Dunántúli Technika, életvitel és gyakorlat verseny megyei fordulóját, 36 vasi diák gyűlt össze mára hagyományosan, a Megyeháza Dísztermében, hogy próbára tegye tudását és kiharcolja a döntőbe jutást.
Ma délelőtt Metka Lajnšček szlovén főkonzul bemutatkozó látogatást tett a Megyeházán, ahol Majthényi László megyei elnökkel folytatott eszmecserét a Vas megyében és Muravidéken élő magyarokról.
A Megyeháza Dísztermében tartotta kedden délelőtt a Vas megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az évértékelő rendezvényét, ahol elsőként Dr. Bognár Balázs tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója számolt be az elmúlt évi tevékenységről.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak hálózata minden megyében tájékoztató napot szervezett bölcsőde-fejlesztéssel, Családvédelmi Akciótervvel kapcsolatban meghívott és helyi előadókkal. A vas megyei rendezvényre szerda délelőtt került sor a Megyeháza dísztermében, ahol dr. Kondora Bálint alelnök és dr.
Egész napon át mindenféle földi jóval és vidám programokkal várták a szervezők azokat, akik szombaton kilátogattak a hetedik Vas megyei Gasztrofesztiválra, illetve böllérversenyre. Az eseményen – többek között – köszöntőt mondott Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is.











