"Savaria vízvezeték" emlékhely átadása Bucsu határában

betűméret növelése      nyomtatás      küldés email-ben

A 89-es főút beruházóival közösen alakították ki a régészek azt az emlékhelyet, ahol az ókori Savariát ellátó vízvezeték egy darabját tekinthetik meg az arra járók. Az ókori szokásokat felelevenítő szertartáson az emlékhelyet Kiss Péter kancelláriaminiszter avatta fel.

Római kori szertartással avatták fel Bucsu határában az ókori vízvezeték emlékhelyét. A régészek a 89-es út új nyomvonalának építése előtt bukkantak az azóta feltárt szakaszra. A korábbi kutatásokból akkor már tudták, hogy a bozsoki völgy forrásainak vizét 2000 éve erre vezették el Savariába.

Ilon Gábor régész, Savaria Múzeum

"Valamikor az I. század közepe táján, Claudius városalapítása után rövidesen működnie kellett, és a IV. század végén, V. század elején biztos, hogy már működött, hiszen a városban feltárt késő római kutak azt igazolják, hogy már nem tudták karbantartani."

A föld alatt húzódó 26-28 kilométer hosszú vezetéket környékbeli palakőzetből építették. A boltozott csatornabelsőt habarcsba rakott falak fogják közre. Ezt mostantól bárki közelről is megtekintheti, a 89-es út mellett az egykori bucsui vasúti megálló közelében, ahol egy tájékoztató táblát is elhelyeztek a kíváncsi utókor számára.

Tanai Ibolya

Video:
Forrás: Pro-28 Stúdió
betűméret növelése      nyomtatás