Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

<< Vissza

 

Törőcsik Mari

Törőcsik Mari

Magyar színművésznő

2018-ban Velem díszpolgára lett.

Törőcsik Mari a legtöbbet díjazott magyar színésznő. Azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is. 2017-ben a Forbes őt választotta a 4. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

1935-ben a Heves megyei Pély községben született. 1954 és 1958 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt, tanulmányait operett szakon kezdte. A születésekor kapott Törőcsik Marián helyett a Törőcsik Mariann nevet használta, de Fábri Zoltán kérése után, Krencsey Marianne javaslatára „Mari” lett, hogy a nézők könnyebben megjegyezzék a nevét és hogy ne keverjék őket össze. Más forrás szerint a „Mari” művésznevet Hegyi Barnabás, a Körhinta operatőre javasolta, Jászai Marira hivatkozva.1958 és 1979 között a budapesti Nemzeti Színházban játszott. Színházi kiugrására 1968-ig kellett várni. Ekkor mutatta be a Katona József Színház (akkor a Nemzeti kamaraszínháza) Zorin, Varsói melódia című darabját. A kétszemélyes játékot Iglódi István rendezte, a játszótárs Sztankay István volt. Igazi színházi revelációt jelentett mind a „nagyérdemű”, mind a szakma körében.

1976-ban a Déryné hol van? című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Cannes-i fesztiválon. A film hazánkban nem lett sikeres, Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban és Franciaországban viszont „Mrs. Dery Where Are You?” címmel vetítették a mozik, és „Mari Törőcsik”-ként még ma is emlékeznek rá.[11] A filmet a 2013. decemberében elhunyt férje, Maár Gyula rendezte.

1979–80-ban ő volt a győri Kisfaludy Színház (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) művészeti vezetője. Ezután 1980 és 1990 között a Mafilm színtársulatának, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színháznak volt a tagja. A Művész Színház után 1993–94-ben ő volt a Thália Színház igazgatója. Több alkalommal vendégszerepelt a budapesti Katona József Színházban.

1989 és 1992 között a Magyar Színészkamara elnöke volt. 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán docensként tanított. 2002 óta újra a Nemzeti Színház tagja.

2008. október 14-én délelőtt egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, szíve pedig megállt, kómába esett. Sikerült újraindítani a szívműködését, és mélykómában altatni. Azonnal átszállították a Kútvölgyi úti kórházba, ahol dr. Iványi docens vezetésével napokig küzdöttek az életéért. Gépek segítették szervezetének működését. A szinte általános orvosi vélemény ellenére, csodával határos módon tudata, emlékezőképessége, mozgásképessége visszatért. Emberfeletti akarat- és életerővel gyógyulni kezdett. A 2009-es Filmszemle megnyitóján mondta: „Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!” Az eset után leküzdötte erős függőségét, a dohányzást.

2017 év elejétől egy éven keresztül a szombathelyi Markusovszky kórházban kezelték, legyengült egészségi állapota miatt. 2018 januárjában térhetett haza velemi otthonába.

2011-ben róla nevezték el Nagytálya település faluházát.

Évtizedek óta a Vas megyei Velem lakója, ahol 1973-ban járt először. 2018-ban a település díszpolgára lett.

<< Vissza

 

hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás