Újabb 5,5 milliárd forintot osztottak szét a Ginopból

betűméret növelése      nyomtatás      küldés email-ben
25 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el versenyképességének és termelékenységének erősítésére közel öt és fél milliárd forint támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, amellyel csaknem 11 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg – jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Hozzátette: ezen felül 2 milliárd forint támogatást ítéltek meg turizmusfejlesztésre is, valamint több mint 500 millió forintot társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére.

5,3 milliárd forintot nyert el termelési kapacitásainak bővítésére 25 vállalkozás, amelyek révén lehetőségük nyílik modern eszköz- és gépparkok beszerzésére, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására. Azok a vállalkozások nyerhettek támogatást, amelyek nagy hozzáadott érték-növekedési vagy exportnövekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik - tájékoztatott az államtitkár. A fejlesztések összértéke csaknem 11 milliárd forint.

A Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése című pályázaton 15 nyertes született, részükre 521 millió forint támogatást ítéltek meg. A konstrukció keretében (a GINOP korábbi kiemelt projektjében) már felkészített, ellenőrzött üzleti tervvel rendelkező társadalmi vállalkozások hajthatják végre a foglalkoztatási céljuk megvalósításához szükséges fejlesztéseiket. Ezek lehetnek különböző szakmai fejlesztések, foglalkoztatást elősegítő támogatások,  hátrányos helyzetű célcsoporttagok munkavégzésre felkészítése, képzése, eszközbeszerzés stb. A támogatásban részesített projektekben összesen 89 fő, ezen belül 76 hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása valósul meg.

Turizmusfejlesztési pályázatokon két nyertes jutott fejlesztési forráshoz. A Pannonhalmi Főapátság 950 millió forint támogatást nyert a „Világörökségi helyszínek fejlesztése” című felhívás keretében. A projekt révén a Pannonhalmi Gyógynövénykert komplex turisztikai fejlesztése, illetve a világörökségi helyszín megközelítését szolgáló új gyalogos útvonal kialakítása valósulhat meg. Hollókő Község Önkormányzata mintegy 1,1 milliárd forint támogatáshoz jutott. A projekt megvalósítása révén olyan egyedülálló vonzerő jön létre Hollókőn, amely új rendezvény konyhával, látvány főzőkurzussal és kapcsolódó kiállításokkal integrálva komplex turisztikai kínálatot eredményez a világörökségi helyszínen. A programok szorosan kapcsolódnak Hollókő és a térsége adottságaihoz, a palóc történelmi, kulturális és gasztronómiai hagyatékhoz.

Forrás: MTI/NGM
betűméret növelése      nyomtatás