Szemléletformáló rendezvény a Nagy Lajos Gimnáziumban

betűméret növelése      nyomtatás      küldés email-ben
A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban tartotta első rendezvényét a Vas Megyei Önkormányzat és konzorciumi partnere, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltsége.

A „Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan Vas megyében” elnevezésű projekt keretében április 26-án lezajlott az első ’Közösségi együttműködést erősítő rendezvény’, amelyet a szemléletformálás témakörében szerveztek meg.

Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna igazgató, valamint dr. Balázsy Péter megyei jegyző köszöntőjét követően rövid ismertetőt hallgattak meg a diákok a projektről, majd az előadók következtek.

Horváth Nikoletta író, újságíró ’Vakszerencse vagy tudatosság?’ címmel osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Beszélt látása elvesztéséről, ennek feldolgozásáról. Hangsúlyozta a segítő kutyával való kapcsolat fontosságát, valamint kiemelte, veszélyes lehet, ha út közben a járókelők megsimogatják a vakvezető kutyát, ezáltal elterelik az állat figyelmét és őt így baleset érheti.

Kondor Tamás zenész, zeneszerző kerekesszékesként beszélt az életéről, tapasztalatairól, a segítés módjáról, amelyek a legmegfelelőbbek és legbiztonságosabbak egy mozgásában korlátozott számára. Kiemelte az általa is tapasztalt „legrosszabb kérdéseket” amiket feltettek neki és felhívta a tanulók figyelmét arra, hogy ezeket a hibákat ne kövessék el egy kerekesszékessel.
A résztvevő diákok aktív részesei voltak a rendezvénynek, kérdéseikkel és az előadóktól kapott válaszokkal tovább bővíthették ismereteiket a témában.

Zárásként rövidfilmet mutattak be „Ilyen világot szeretnénk” címmel a szemléletformálás-segítés-segítség témakörében.

Forrás:
betűméret növelése      nyomtatás