Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program 2017. évi pályázatainak első felhívásai

betűméret növelése      nyomtatás      küldés email-ben
2017. március 14-én megjelentek a Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2017. évi pályázatainak első felhívásai. A tehetséges fiatalok a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak keretében tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kaphatnak képességeik kibontakoztatásához és hasznosulásához.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programja alapján 21 pályázati kiírást hirdetett meg.

A Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés 2008-ban öt párti konszenzussal fogadta el. A program célkitűzései húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg. 2016-ig közel 9300 projekt nyert támogatást; a megítélt támogatások összege több, mint 12,345 milliárd forint volt. A támogatásokból évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehetett részt tehetsége kibontakoztatását segítő programokban.

Idén a hazai költségvetési források keretében a Nemzeti Tehetség Programra ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a pályázatok támogatására. A program forrásának alapját a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok képezik, amit a kormány kiegészít. Március 14-én valamennyi, 2017. évi nyílt pályázat megjelent. Ez elősegítheti, hogy a pályázók még a nyári szünet előtt tájékoztatást kaphassanak a pályázat eredményéről, és a tehetségsegítő szervezetek már támogatást nyert programjaikkal tervezve kezdhessék meg a 2017/2018-as tanév szakmai munkáját. A felhívások között megtalálható a rendkívül népszerű Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj kiírása is, újdonságként pedig – a pályázói igényekhez igazított számos új elem mellett – az idei évtől lehetőség lesz arra, hogy hazai és határon túli, tematikus, tehetségterületekhez kapcsolódó táborok önálló program keretében is támogatásban részesüljenek.

A nyílt pályázatok beadási határideje: 2017. április 20. A felhívásokhoz kapcsolódóan a tájékoztató nap 2017. április 5-én kerül megtartásra. Bővebb információ a www.emet.gov.hu honlapon érhető el.

Forrás: EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, Nemzetközi Ügyekért Felelős Államtitkárság
betűméret növelése      nyomtatás