Magyarországnak komoly érdeke az együttműködés Szlovéniával

betűméret növelése      nyomtatás      küldés email-ben
Három olyan közös fejlesztés van jelenleg napirenden, illetve folyamatban Magyarország és Szlovénia együttműködésében, amelyek Magyarország energiabiztonságát és érdekeit nagy mértékben szolgálják - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki ljubljanai látogatása alkalmával az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

A tárcavezető Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat a szlovén fővárosban, és találkozik Miro Cerar miniszterelnökkel, valamint Peter Gaspersic infrastrukturális miniszterrel és Jure Leben államtitkárral is.

Folyamatban van a két ország gázvezetékrendszerének összekötése, amely felkerült az Európai Unió kiemelt beruházási listájára, valamint a két ország áramhálózatának összekötése is - mondta Szijjártó Péter. "Így néhány esztendőn belül 1,3 milliárd köbméternyi gázt tudunk majd forgalmazni Magyarország és Szlovénia között, aminek nyomán Magyarország energiabiztonsága rendkívüli mértékben megnő, hiszen újabb források nyílnak meg Magyarország gázellátásában" - tette hozzá.

A két ország áramhálózatának összekötésével kapcsolatban kiemelte: magyar oldalon minden beruházással végeztek, szlovén oldalon pedig 2018 végére készülnek el. Mint mondta: ennek eredményeként, szükség esetén, a két ország tud egymástól villamos energiát vásárolni.

Továbbá megkezdődött a koperi kikötő, valamint az oda vezető vasútvonal bővítése. A magyar vállalatok exporttevékenységük során tengeri kikötőként a koperi kikötőt használják a legnagyobb mértékben, ezért Magyarországnak különös nemzetközi érdeke fűződik ahhoz, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasúthálózat fejlesztésében is részt vegyen - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

"Megállapodtunk abban, hogy Magyarország készen áll pénzügyileg is részt venni ebben a fejlesztésben, cserében azért, hogy a magyar vállalatok hosszú távú bérleti szerződések keretében megteremthetik a jelenlétüket a koperi kikötőben, valamint azért, hogy magyar vállalatok részt vehetnek a vasúti fejlesztésben és azért, hogy a magyar vasúti teherfuvarozó vállalatok részt vehetnek abban a holdingban, amely ezen beruházás köré épülne" - magyarázta a miniszter, majd hozzátette: "az az érdekünk, hogy a nagy forgalmú koperi kikötőből Közép-Európába irányuló forgalom Magyarországon haladjon keresztül".

Szijjártó Péter közölte, megállapodás született arról, hogy két új határátkelőhelyet nyitnak Magyarország és Szlovénia között. Mint mondta, 2019 végére előáll az a helyzet, hogy Budapest és Ljubljana között végig autópályán lehet majd közlekedni, hiszen addigra elkészül az utolsó magyarországi szakasz kétszer kétsávosítása is.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország és Szlovénia egymás politikai szövetségesei is a legfontosabb regionális kérdésekben. Szavai szerint hasonlóképpen látják a tömeges illegális bevándorlás helyzetét. "Úgy látjuk, hogy meg kell védeni Európa külső határait, és a migrációt kiváltó okokat ott kell kezelni, ahol ezek az okok előállnak" - húzta alá.

Rámutatott, hogy mindkét ország támogatja az Európai Unió bővítését a Nyugat-Balkán irányába. Magyarországnak, mint Szlovéniának az az érdeke, hogy nyugalom, béke és stabilitás legyen a Nyugat-Balkánon, mert ez mindkét ország biztonságát alapvetően érinti - hangsúlyozta.

Magyarország és Szlovénia mindent megtesz azért, hogy a két ország a NATO-ban a lehető legszorosabb kapcsolatot tudja fenntartani. Szijjártó Péter jelezte, hogy a magyar légierő továbbra is részt vesz a szlovén légtér biztosításában.

Magyarország szorosabbra kívánja fűzni a visegrádi négyek (V4) és Szlovénia együttműködését is. A V4-ek, valamint Ausztria és Szlovénia külügyminisztereinek találkozójára július 10-én kerül sor Budapesten, ez lesz az első programja a visegrádi magyar elnökségnek - jelezte a tárcavezető.

Végezetül hozzátette, hogy nagy gazdasági sikert jelent Magyarország számára, hogy a Mol a harmadik legjelentősebb szereplő Szlovéniában az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon. Jelenleg 45 Mol benzinkúton tankolhatnak az utazók. "Reméljük, hogy a Mol és a szlovén energetikai vállalat együttműködése nyomán erősödik Magyarország energetikai és gazdasági helyzete azon keresztül, hogy egy komoly délkelet-európai energetikai együttműködés jön létre a szlovén olajvállalat és a Mol között" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Forrás: MTI/KKM
betűméret növelése      nyomtatás