18. Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia
2012 az Aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás éve Európában. Ez adta az apropót arra, hogy az immáron tizennyolcadik alkalommal megrendezett Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia központi témája az idén idősebb korosztályok foglalkoztatása legyen.
A szombathelyi Hotel Claudiusban megrendezett tanácskozás megnyitóján köszöntőt mondott Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is, aki emlékeztetett arra, hogy csaknem két évtizede, a megyei közgyűlés akkori elnöke, dr. Pusztai Gyula volt a rendezvénysorozat egyik elindítója. Az azóta eltelt időszak igazolta a döntés helyességét, miután ezek a konferenciák is hozzájárultak ahhoz, hogy a határ menti térségben aktív együttműködés alakuljon ki előbb a munkaügy terén, majd ez tovább szélesedett és a West/Nyugat-Pannon EuRégió adott keretet a kapcsolatok továbbfejlesztéséhez. Kovács Ferenc szólt arról, hogy a parlament az elmúlt időszakban számos olyan döntést hozott, amely érintette az idősebb korosztályok foglalkoztatását. Egyes területeken tarthatatlan volt a korai nyugdíjazás, abból a szempontból is, hogy nagy tapasztalattal, rendelkező szakemberek kerültek ki az aktív állományból. A rutinnal rendelkező, jól felkészült, idősebb munkavállalókra pedig szükség van, s komplex módon kell kezelni a foglalkoztatásukat.
A két nap során magyar és osztrák szakemberek mutatták be a jelenlegi helyzetet, s fogalmazták mag a szükséges intézkedéseket. Így szó volt az EU demográfiai és munkaerő-piaci kihívásairól, az idősebb munkavállalók magyarországi foglalkoztatásáról, arról hogyan lehet a munkahelyeken kezelni a korral járó egészségügyi problémákat. Az időskorúak foglalkoztatása üzleti lehetőségeket is kínálhat a kis-és középvállalkozások számára.
A tanácskozás anyaga, amint az már kialakult gyakorlat megjelenik könyvben is, így az elhangzottakat azok is megismerhetik, akik nem tudtak részt venni a programon.







betűméret növelése

küldés email-ben








