Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Aktuális

Vas megye, Dél-Burgenland és a kőszegi térség előtt álló kerékpáros kihívásokat egyeztették a nemzetközi Veloregio kerékpáros fórumon, amit Kőszegen a Jurisics-várban tartottak. A fórumot Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere köszöntötte.
2019. február 8-án rendezték meg Brnoban Csehország legnagyobb nemzetközi robotversenyét az általános és középiskolai korosztály számára 7 kategóriában 130 csapat részvételével. Magyar csapatok Sopronból, a felvidéki Galántáról és Szombathelyről érkeztek. A szombathelyi résztvevők a 2019.
Vajdahunyadról ér­kez­ett 12 diák és kísérőjük, akik egy hétig vendégeskednek Vas me­gyében. A diákcsapat tagjai magyar anyanyelvűek, ez a kirándulás jó alkalom számukra, hogy megismerjék a megyét és gyakorolják azt a nyelvet, amit szüleiktől, nagyszüleiktől tanultak.
Tegnapi napon három lenti helyszínen kerültek átadásra az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósuló Guide2Visit projektben elkészített papíralapú infókártyák és azok tartói, az apátistvánfalvai Határőr Emlékhely kiállító helységében, a Szentgotthárd és Térsége Turisztikai Egyesület Torinform irodája előtt, Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága által fent
A Magyar Falu Program első pályázatai több ütemben jelennek meg 2019 ősz közepéig. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, valamint az alacsonyabb adóerő-képességű települések előnyt fognak élvezni.  A végleges pályázati felhívások napokon belül megjelennek. Előzetes információk szerint az alábbi témákban lehetséges majd pályázatot benyújtani: 1.
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás