Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Aktuális

Három falu árvíz elleni védelmét fogja megoldani az a nagyszabású csapadékvíz-elvezetési beruházás, melynek projekt­indítóját csütörtökön tartották a Rába-gátnál. Csörötnek, Magyarlak és Rábagyarmat a Vas Megyei Önkormányzattal konzorciumban még 2017-ben pályázott a három falu belvízvédelmi programjára.
Százhuszonhat éve halt meg Markusovszky Lajos – az egykori hadisebész, orvos-szervező, az Orvosi Hetilap alapítója, akiről 1955 óta minden évben megemlékeznek a szombathelyi kórházban. Idei évben is koszorúzással kezdődött kedden a Markusovszky Lajos-emlékünnepély, ahol dr.
Gépész­mérnöki pályaképeket ­mutattak be azon a beszélgetésen, amit dr. Balázsy Péter megyei főjegyző moderált kedden az ELTE Savaria Egyetemi ­Központban. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben szervezett program vendége volt Mándli Péter, a BPW-Hungaria Kft.
Április 30-án, állománygyűlés keretében köszönt el a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetése Dr. Unger István tű. ezredestől. A rendezvényen Kemenes Péter tű. ezredes, humán szolgálatvezető ismertette az ezredes életútját, majd Dr. Bognár Balázs tű.
Az ötödik alkalommal került megrendezésre a Vas Népe Állásbörze a megyeszékhely egyik legnagyobb munkaerőpiaci fóruma, ami minden alkalommal a munkavállalók és a munkáltatók, vállalkozások számára is fontos esemény. A megnyitón köszöntőt mondott dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke is.
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás