Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Aktuális

A Vas Megyei Önkormányzat konzorciumvezetésével megvalósuló EFOP-1.6.3-17-2017-0011 projekt keretén belül a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium adott otthont annak a rendezvénynek amelyen a gimnázium 9. osztályos diákjai vettek részt az interaktív rendezvényen. A program témája a tradicionális szerepekből való elmozdulás, családi munkamegosztás volt.
Gencsapáti Község Önkormányzata és a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal konzorciuma sikeresen pályázott a Gencsapáti Apponyi Albert Általános Iskola energetikai felújítására, így valamivel több mint 100 millió forintból újulhatott meg az iskola. Szombaton délelőtt tartották az átadó ünnepséget, ahol dr.
A Herényi Kulturális és Sportegyesület 25. születésnapi rendezvénysorozata ünnepi műsorral és köszöntőkkel kezdődött pénteken. dr.
Az új együttműködések kialakítása érdekében létrejött Megyei Felzárkózási Fórum csütörtök délelőtt tartotta 3. ülését a Megyeházán. A Fórum tagjait dr.
A Vas megyei tanulmányi versenyek legjobbjainak tartottak nagyszabású díjátadó ünnepséget a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Beszédjavító Általános Iskola színháztermében kedden délután.
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás