Aktuális

A Vas Megyei Önkormányzat ajándékát adta át dr.
A Képes könyv Kőszeg KRAFT a Kreatív Város, Fenntartható Vidék program elmúlt éves 5 év eredményeit mutatja be magyar és angol nyelven, rengeteg fotóval, gazdagon illusztrálva, majdnem 200 oldalon, amelyet december 7-én mutattak be online formában.
2020. december 15-én, kedden ünnepélyes keretek között, de virtuálisan kerültek átadásra, immár harmadik alkalommal, a Vas Megyei Közgyűlés 7/2018. (X.01.) számú önkormányzati rendeletében alapított Vas Megye Családbarát Munkahelye Díjak, valamint a Vas Megye Családbarát Munkahelyi Vezetője Díj.
A Vas Megyei Önkormányzat konzorciumban a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatósággal, ill. jogelődjével, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal 2017. decembertől 2020. decemberig valósította meg a Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan című pályázati felhívás keretében az EFOP-1.6.3-17-2017-00011 azonosítószámú projektet.
A SI-HU PRO projekt keretében a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal – vezető partnerként – kívánja összefogni a régió fenntartható turisztikában érdekelt szervezeteit.
Skip to content

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás