Megalakult a Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum Paktumszervezete

betűméret növelése      nyomtatás      küldés email-ben

2016. november 29-én a Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum 2014-2020 pályázat keretében az Együttműködési Megállapodás sajtónyilvános aláírásával 22 taggal megalakult a Vas Megyei Paktumszervezet. Belépésükkel a tagok kifejezték szándékukat, miszerint fontosnak tarják Vas megye társadalmi, gazdasági fejlődésének támogatását, a foglalkoztatási helyzetének javítását a humánerőforrás fejlesztésével, a vállalkozásokkal való intenzívebb kapcsolat kiépítésével, valamint a munkavállalók elhelyezkedésének segítésével.

A Paktumszervezetet a pályázat konzorciumi tagjain kívül a Vas megye foglalkoztatási szempontból releváns szereplői (megyei civil és nonprofit szféra, szakképző intézményközpontok, felnőtt-képzők, felsőoktatási intézmény, megyén belül működő paktumok, HACS-ok képviselői) alkotják, de a Paktumszervezet nyitott a továbbiakban csatlakozni kívánó szervezetek számára.

A Paktumszervezet alakuló ülésén létrehozta a Vas Megyei Képzési Munkacsoportot, mely lehetőséget ad a megyében megvalósuló 4 foglalkoztatási paktum képzési igényeinek és lehetőségeinek összehangolására.

  sajtóközlemény-2016-11-29
betűméret növelése      nyomtatás