Skip to content Skip to footer

Vas Vármegye

Következő esemény

Időjárás

Helyi idő

19:58

Időjárási adatok OpenWeatherMap.org

Közérdekű adatok

Közadat kereső

KÖZADAT KERESŐ

Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!

FELHÍVÁS Magyarország Alaptörvényének bíróságokról szóló fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák -ülnökök- is részt vesznek az ítélkezésben. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (továbbiakban: Bjt.) 216.
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
A jubileum alkalmából csütörtökön ünnepi közgyűlést tartottak a Vas Megyei Rendőr-­főkapitányság Szent László-termében. A jubileumi közgyűlésen részt vett Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, ­Erhardt László megyei gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, Molnár Árpád, a nyugdíjas szövetség elnöke, valamint a városi rendőrkapitányok és a társszervezetek képviselői.
Biztonságosabbá teszi a belvárosi közlekedést a biciklisek számára a csütörtökön felavatott kerékpár­út, és egyben bekapcsolja a várost egy turisztikai hálózatba. Dr.
Kárfelszámoláshoz használható eszközöket adtak át mentő­szervezeteknek kedden a Vas Megyei Katasztrófa­védelmi Igazgatóságon. Másfél milliárd forint értékben kapnak eszközöket országszerte önkéntes mentőszervezetek egy uniós projekt révén – Vas megyeiek is. Az első ütemben 12 áramfejlesztőt és zagyszivattyút adott át dr.

Keressen bennünket itt is...

Facebook Pagelike Widget

Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!

Hírek
FELHÍVÁS Magyarország Alaptörvényének bíróságokról szóló fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák -ülnökök- is részt vesznek az ítélkezésben. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (továbbiakban: Bjt.) 216. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy az ülnökök megbízása 4 évre szól. A legutóbbi ülnökválasztásra […]
Hírek
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon. A tárcavezető ismertette, a programot a korábbi pályázati kiírásokhoz képest változatlan tartalommal hirdetik meg, az alaptámogatás mértéke ugyanakkor […]
Hírek
A jubileum alkalmából csütörtökön ünnepi közgyűlést tartottak a Vas Megyei Rendőr-­főkapitányság Szent László-termében. A jubileumi közgyűlésen részt vett Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, ­Erhardt László megyei gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, Molnár Árpád, a nyugdíjas szövetség elnöke, valamint a városi rendőrkapitányok és a társszervezetek képviselői. A rendezvény keretében az alapító elnök megnyitotta azt a kiállítást is, […]
Hírek
Biztonságosabbá teszi a belvárosi közlekedést a biciklisek számára a csütörtökön felavatott kerékpár­út, és egyben bekapcsolja a várost egy turisztikai hálózatba. Dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében hangsúlyozta: nagyot lépett ezzel előre Csepreg, mert az egyik irányban bekapcsolódik a „termál” kerékpáros túraútvonalba, amely Bükön, Sárváron át Celldömölkig vezet. A másik irányban erdei útvonalat […]
Hírek
Kárfelszámoláshoz használható eszközöket adtak át mentő­szervezeteknek kedden a Vas Megyei Katasztrófa­védelmi Igazgatóságon. Másfél milliárd forint értékben kapnak eszközöket országszerte önkéntes mentőszervezetek egy uniós projekt révén – Vas megyeiek is. Az első ütemben 12 áramfejlesztőt és zagyszivattyút adott át dr. Bognár Balázs, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Tóth […]

Időjárás

Helyi idő

19:58

Időjárási adatok OpenWeatherMap.org

Közérdekű adatok

Közadat kereső

KÖZADAT KERESŐ

Széchenyi 2020 projektek

Keressen bennünket itt is...

Facebook Pagelike Widget
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás