Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

VIII. Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlat megnyitója Ljubljanában

As Pannonika Ljubljana-768x512

A szlovén fővárosba költözött a VIII. Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlat, amely április 7-ig látogatható ott. Az ünnepélyes megnyitón Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ljubljanai nagykövete örömmel üdvözölte a kezdeményezést, amely segít átlépni a tér és az idő határait, jobban megismerni a pannon régió közös lelkületét. A társszervező Vas Megyei Önkormányzat nevében dr. Balázsy Péter főjegyző mondott köszöntő szavakat. Az ünnepi alkalom fényét Sándorfi Olga emelte szép fuvolajátékával.

A pannon térség hivatásos képzőművészeinek közös bemutatkozása tíz éve indult útjára, Majthényi László – akkor a megyei közgyűlés kultúráért felelős alelnöke – és Kamper László grafikusművész kez­deményezésére, az Emberi Erő­források Minisztériumának tá­mogatásával. A rangos hazai és ausztriai alkotókhoz az évek során több olasz művész is csatlakozott. Minden évben két helyszínen, két különböző országban mutatkozik be az aktuális összeállítás. Az idén a bécsi magyar nagykövetség után a 2016-ban megnyílt szlovéniai magyar intézet vezetője, Molnár-Gábor Biborka közvetítésével a Ljubljanai Képző­művészek Egyesületének Galériájában kapott helyet a mintegy 60 műalkotás. A ljubljanai belvárosban levő családias kiállító­terem máskor is adott már helyet Vas megyei alkotó bemutatkozásának – például Masszi Ferenc grafikusművésznek.

 

hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás