Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Vasi legénykék a Fölszállott a páva középdöntőjében!

VasiKislegenyczeh_PAVA

Örömmel adjuk hírül tizenkét néptáncos legény, azaz a „Vasi Kislegényczéh” sikerét a Duna Televízió Fölszállott a páva c. műsorában. A szombathelyi Reményik iskola növendékei a novemberi elődöntőben az erdélyi Szék község legényestáncával vívták ki a lehetőséget az újabb szereplésre, a decemberi középdöntőben pedig Rábaköz táncaival mutatkoznak be. Szeretnék méltóképpen képviselni Vas megye ifjúságát – sőt: ha sikerülne a döntőig is eljutniuk, szeretnék megismertetni a műsor nézőivel saját szülőföldjük, Vas megye tánchagyományát!

December 13-án, pénteken este kísérjük figyelemmel a lelkes kis legénycsapat bemutatkozását – s ha érdemesnek találjuk rá őket, segítsünk szavazatainkkal!

A vasiak döntőbe jutásáról ugyanis már a közönség is dönthet!

SZAVAZÁS:

Mobilapplikáción keresztül (ingyenes), a MédiaKlikk Plusz alkalmazásban történő regisztrációt követően.

SMS-ben (alapdíjas), a +36-20/30/70-4422-999-es számra küldött kóddal.

A szereplők kódjait a középdöntő során ismerheti meg a közönség.

Szavazni a műsor ideje alatt lehet, s akár 20 szavazat is leadható!

facebook.com/vasikislegenyczeh

hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás