ThreeT – Sikeresen lezárultak az online Tutoring találkozók!

Hírek

ThreeT – Sikeresen lezárultak az online Tutoring találkozók!

Foto_Kollázs

    SZAKMAI SAJTÓKÖZLEMÉNY

    A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal (VMÖH) projektpartnerként vesz részt az INTERREG EUROPE program keretében támogatott ThreeT – Thematic Trail Trigger elnevezésű projektben. A ThreeT projekt célja a tematikus turisztikai utakhoz kapcsolódó szakpolitikai eszközök alkalmazásának és azok eredményeinek javítása természeti és kulturális örökségre épülő új tematikus utak felállításával vagy a már létező utak hatékony fenntartásával (ezen belül a zöld – környezetbarát – közlekedési módok hangsúlyozása). A végső cél az örökségi helyek ökoturizmus-potenciáljának maximalizálása.

    A projektben résztvevő partnerek közös kihívása, hogy ezen helyeknek az elérhetősége korlátozott, a fenntartható közlekedési formáknak fizikai korlátai vannak, ezekről kevés információ áll rendelkezésre. Mindez károsan befolyásolja a helyi alapú, regionális gazdasági fejlesztésre irányuló stratégiákat; ezen helyek lehetőségei nincsenek hatékonyan kihasználva.

    Ezen kihívások kezelésére a projektpartnerek a kapcsolódó releváns tapasztalataikat megosztják egymással és közösen elemzik azokat. A projekt során közel 50 dokumentált jó gyakorlatot azonosított a konzorcium – igazítva ezeket az egyes partnerek saját igényeihez. A tapasztalatátadás eredményeképp nyolc regionális Akciótervet (ún. Action Plan) fogalmaznak meg.

    A projektkonzorciumot az olaszországi Livorno tartomány vezeti, emellett finn, máltai, lengyel, spanyol, román, magyar és német partnerek vesznek részt a közös munkában.

    A ThreeT projekt első, tervezésre és tapasztalatcserére szánt időszaka 2021 tavaszán zárul. Az eltelt két és fél év alatt intenzív munka zajlott megyei és nemzetközi szinten egyaránt. A Hivatal az érintett hazai szereplőkből létrehozott egy úgynevezett „Helyi Stakeholder Csoportot” (Local Stakeholder Group, LSG), amelynek tagjai közt a Hivatalon kívül a TOP – Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság (Pénzügyminisztérium) és a megyei idegenforgalom szereplői képviseltetik magukat. Az LSG szakértői testület, feladata a helyi kihívások rendszerezése, illetve rendszeres megbeszéléseik során folyamatos tájékozódás a felmerült jógyakorlatokról; azok elemzése, megvitatása, és hozzáillesztése a megye Integrált Területfejlesztési Programjában megfogalmazott célokhoz, illetve a TOP releváns kiírásaihoz.

    A fentiekben említett közel 50 dokumentált jógyakorlatból, kiegészítve a szakmai tanulmányutak (ún. Study Visit) és az ún. Tutoring Session ülések során szerzett tapasztatatok, valamint az LSG értékelése alapján 10-12 olyan jógyakorlat sorolható fel, amely komoly segítséget jelenthet Vas megye idegenforgalmának fellendítésében. Ezeket rangsorolva, és a legégetőbb kihívásokra fókuszálva készül el Vas megye Helyi Akcióterve. Az Akcióterv öt olyan jógyakorlatot dolgoz fel és illeszt három konkrét kezdeményezés keretébe, amelyek közvetlenül, vállalhatóan és mérhetően képesek a következő két év során befolyásolni a tematikus utak regionális szerepét, és minőségét. A cél a szereplők és szolgáltatók hálózatának kiterjesztése, a rendszerben már meglévő tudás és kompetenciák fejlesztése és elterjesztése, és nem utolsósorban a tematikus utakért vállalt közös felelősség megerősítése.

    Az első akció a tematikus utak koordinációját hivatott javítani. A kezdeményezés alapját a lengyel Kujawsko-Pomorskie régió területi turistaútlevele adja, amely a magyar felhasználók számára felidézheti a Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára rendszerét 21. századi megoldásokkal és önkéntes részvétellel; egységes arculatot és információs hálót adva minden, a megyén áthaladó tematikus útnak. Az akció részeként elkészül egy Tematikus Út Kézikönyv is, amely a VMOP – Versenyképes Magyarország Operatív Program szakmai anyagai között országosan is támogatja majd az tematikusút-alapú fejlesztéseket.

    A második akció az élménykínálatot terjeszti ki azáltal, hogy kisebb, korábban nehezen bemutatható értékekkel bővíti a tematikus utak mentét. Teszi ezt egyrészt az útvonalak egyes pontjaihoz kapcsolódó szervezett akciókkal, ahogyan egy lengyel történelmi út egyes váraiból indulnak ki vezetett, egyébként megközelíthetetlen természeti értékeket bemutató túrák, valamint a kistelepüléseken megbúvó értékek feltárásával és olasz minta alapján koordinált bemutatásával. Mindkét megoldás célja, hogy a tematikus utak által nyújtott élmény minden látogató számára minél sokszínűbb, és egyénibb lehessen.

    A harmadik akció az utak és szolgálatások minőségét javítja egy máltai és egy román jógyakorlat felhasználásával. Ez az akció számos kisebb-nagyobb fejlesztést von össze az irányító táblák helyének és tartalmának optimalizálásától a logisztika / személyszállítás kihívásainak megoldásán keresztül az egyes szolgáltatók és helyszínek fejlesztéséig.

    Az akciók megvalósulását az INTERREG EUROPE programigazgatóság is nyomon követi, a konkrét fejlesztésekről pedig a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal folyamatosan beszámol.

    Bővebb információ a projektről:

    Kapcsolattartó személy:

     

     „A magyar partner részvétele a projektben a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul(t) meg.”

    Skip to content

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás