Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Szolgáltatási Út Térkép Vas megyei modell 1.0 bemutatása

DSC_0062_eredmény

Az új együttműködések kialakítása érdekében létrejött Megyei Felzárkózási Fórum hétfőn délelőtt tartotta 4. ülését a Megyeházán. A Fórum tagjait dr. Balázsy Péter megyei jegyző köszöntötte, aki elmondta, hogy a Vas Megyei Önkormányzat konzorciumvezetésével megvalósuló projekt, a kitűzött céljainak megfelelően, megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszert alakított annak érdekében, hogy a felzárkózás-politikai együttműködések megyei szinten is kialakuljanak és rendszeressé váljanak

A Fórum munkáját a tematikus munkacsoportok segítették. A munkacsoportok a hátrányos helyzetű célcsoportokhoz kapcsolódó tematikus üléseket tartottak, amelyek során feltérképezték a szolgáltatási hiányok kiküszöbölését segítő együttműködési lehetőségeket, feltárták és a későbbiekben megoldási javaslatokat is fogalmaznak meg a Fórum számára.

Az idei év legfőbb feladata a Szolgáltatási Út Térkép elkészítése volt, amelyhez alapot adtak a megye valamennyi településén elkészített helyi esélyegyenlőségi programok, ezeket egészítették ki a munkacsoport ülésen elhangzott további hiányok, problémák. Egy kérdőíves lekérdezés segítségével további információk is begyűjtésre kerültek. Ezek együttesen jelentették a Vas megyei modell 1.0 névre keresztelt anyag vázát, amelyet Horváth Melinda és dr. Biroszné Móritz Zsuzsanna felzárkózási munkatársak mutattak be a fórum tagjainak. Az ülésen elhangzott az is, hogy több száz oldalnyi kiegészítő dokumentumot tekintettek át a munkájuk során, amelyet a munkacsoportok tagjai bocsátottak rendelkezésre.

A munka nem áll meg, a következő évben elkészül a Megyei Esélyteremtő Paktum dokumentum is, amely olyan, a Szolgáltatási Út Térképen alapuló együttműködések gyűjteménye lesz, amelyek a helyi szereplőknél rendelkezésre álló eszközök, szolgáltatások, intézmények stb. felhasználásával megoldásokat nyújtanak a települési szinten jelentkező hiányok ellátására.

hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás