Szakmai napot tartott a Vasi Ifjúságért Egyesület

Hírek

Szakmai napot tartott a Vasi Ifjúságért Egyesület

DSC_1567

Előadásokat és megbeszéléseket is tartottak kedden délelőtt az Új Nemzedék Szombathelyi Közösségi Terében „Sokszínűen a települések ifjúságáért” címmel. A rendezvényt Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, elmondta: az ifjúságügy az a terület, ahol politikától függetlenül közösen dolgoznak a legaktívabb és a legjobb emberek. Hangsúlyozta: számára is fontos ez az ügy, és örömmel látja, hogy bárhogy is változik a közélet, ez a terület mindig aktív marad, hiszen “a jó energiák utat törnek maguknak”.

A szakmai nap célja az volt, hogy a települési ifjúsági munkában érintett, ott tevékenykedő szervezetek képviselői, szakemberei és aktív fiataljai új impulzusokat kapjanak, tapasztalatcserében vehessenek részt. A rendezvényre fiatalokkal foglalkozó szakembereket, ifjúságsegítőket, polgármesteri hivatal munkatársait, ifjúsági referenseket, közművelődési-, szociális- és oktatási  intézmények, civil szervezetek fiatalokkal foglalkozó munkatársait és a helyi közösségeikben aktív fiatalokat hívtak, elsősorban a Nyugat-dunántúli régió területéről.

 

Skip to content

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás