Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Szakestet szerveztek a szombathelyi (duális) gépészmérnöki képzés végzőseinek

Gépész szakest

Az ELTE Informatikai Kar szombathelyi (duális) gépészmérnöki képzés végzőseinek búcsúztatására rendezett szakestet kedden a Savaria Műszaki Intézet és a hallgatói önkormányzat. Történelmi esemény volt az egyetem életében, mert ez volt az első ilyen alkalom: most végeznek a legelső, 2015-ben felvett szombathelyi (duális) gépészmérnök-hallgatók. Az ünnepen elköszönt a nyugdíjba vonuló prof. dr. Horváth Béla egyetemi tanár, aki a képzés szakfelelőse volt, díjat kaptak a kiemelkedő közösségi és tudományos munkát végző hallgatók, és műszaki kvízjátékra is sor került, amelynek első helyezéséért Aranydugattyú díj járt.

Dr. Balázsy Péter megyei jegyző a szakesten pohárköszöntőjében arra emlékezett, amikor a gépészmérnök-oktatók „felvételiztek” ide, egyikük azzal indokolta, miért szeretne idejönni, hogy az induló képzésben lát maga előtt 30-40 éves perspektívát. Ő dr. habil. Andó Mátyás, aki ma már a Savaria Műszaki Intézet igazgatója. Balázsy Péter köszönetet mondott a hallgatóknak, hogy kockáztattak, az oktatóknak, hogy családjaikkal ideköltöztek, és a nulláról felépülő képzés mellé álltak, valamint a partnercégeknek, amelyek fontosnak tartották a duális képzés megvalósítását.

Fotó: Horváth Balázs
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás