Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Sajtóreggelin mutatkozott be az új megyei vezetés

20141120_sajtoreggeli_2
Az új vezetés elképzeléseit Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke összegezte, majd bemutatkoztak önkormányzat új tisztségviselői: dr. Balázsy Péter megyei jegyző és dr. Kondora Bálint általános alelnök.

– A területi operatív program tervezése során találkoztunk a megye összes önkormányzati hivatalának vezetőjével – mondta az elmúlt időszakban végzett munkáról Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.  – Arra voltunk kíváncsiak, hogy a települések számára, az általuk beadott projektek közül melyek a kiemelten fontosak. Arra kértük őket, hogy állítsanak fel egy rangsort. Azt szeretnénk, ha ezek közül azok valósulnának meg, amelyek az ott élő emberek számára is kiemelt jelentőséggel bírnak.

A megyei önkormányzati hivatalba több új fiatal munkatárs érkezett, s érkezik majd a következő időszakban. Elsősorban a nyugdíjas, illetve az eltávozott munkatársak helyére. Ezekkel a személyi változásokkal az a cél, hogy egy még ütőképesebb, szervezettebb hivatalt állítsunk fel, lehetőleg olyan szakemberekkel, akik nyelvi ismeretekkel is rendelkeznek. Erre azért van szükség, mert az elmúlt évek bebizonyították, hogy a nemzetközi, határ menti projektek jelentős hatással voltak a megye életére. Jelenleg folyik a programozása a következő időszak  osztrák-magyar és a szlovén-magyar projektjeinek. Már a Vas Megyei Önkormányzatnál dolgozik stratégiai tanácsadóként Győrffy Gábor, akinek a nemzetközi projektek koordinálása lesz a fő feladata. Ennek a mostani összejövetelnek külön apropót ad, hogy a nyugdíjba vonult dr. Kun László utódjául dr. Balázsy Pétert neveztem ki a Vas Megyei Önkormányzat új jegyzőjének.  Az új jegyző feladata lesz már a csapatépítés.

– Az ELTE jogi karán végeztem Budapesten, egy-egy szemeszter jogi mesterképzésen vettem részt Belgiumban és a Mathias Corvinus Collegiumban, Budapesten – mondta bemutatkozásként dr. Balázsy Péter.- Az egyetem elvégzését követően Brüsszelben dolgoztam, az Európai Parlamentben. Hazatérésem után rövid ideig ügyvédjelöltként tevékenykedtem Budapesten, s 2012 márciusa óta voltam a Vas Megyei Kormányhivatal munkatársa.   A vezetők munkáját segítettem alapvetően jogi és szervezési kérdésekben. Az elmúlt időszakban kiemelten foglalkoztam a szombathelyi gépészmérnök képzés  elindításának előkészítésével, valamint a területfejlesztési témákkal.

Ez volt az egyik apropója annak is, hogy megpályáztam a megyei jegyzői pozíciót. Az új rendszerben ugyanis a megyei önkormányzat legfontosabb feladata a területfejlesztés.  Ami a legsürgetőbb teendőket illeti: az év végéig ki kell javítanunk és be kell fejeznünk a területfejlesztés programozását, valamint stratégiai, gazdaságfejlesztési programot kell készíteni a megyei önkormányzat számára. Az elkövetkező időszak fontos feladata lesz egy markáns vidékfejlesztési program kidolgozása. Szombathellyel együttműködve intenzív, befektetés ösztönző tevékenységet kívánunk folytatni.  A megyei önkormányzat továbbra is szívügyének tekinti a muravidéki és a burgenlandi magyarokkal való kapcsolatok további erősítését. Az elkövetkező időszakban elérhetővé válnak innovációs források is, erre alapozva, Szombathellyel közösen szeretnénk felvállalni az oktatás- és a kutatásfejlesztés ügyét is. Személy szerinti fő célkitűzésem: a megyei önkormányzati hivatal apparátusának alkalmassá tétele arra, hogy képesek legyünk aktív részt vállalni a kitűzött célok megvalósításából. Egy sikeres Vas megyéért dolgozunk majd mindannyian.

– Az ELTE győri karán végeztem jogászként. Az egyetem elvégzése után előbb az üzleti szférában tevékenykedtem, majd a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltségén dolgoztam jogászként- mutatta be eddigi pályafutását az újságíróknak dr. Kondora Bálint. –  Az előző munkahelyemen jó rálátásom volt megyei önkormányzat átalakulására. Számomra ez a váltás kényelmes abból a szempontból, hogy a Megyeháza második emelete helyett, csak az elsőig kell lépcsőznöm. A lépcső valóban kevesebb, de a munka, s a hozzá kapcsolódó felelősség viszont több lett.

hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás