Projektet zárt a megyei felzárkózási program

Hírek

Projektet zárt a megyei felzárkózási program

fotó 1

    A Vas Megyei Önkormányzat konzorciumban a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatósággal, ill. jogelődjével, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal 2017. decembertől 2020. decemberig valósította meg a Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan című pályázati felhívás keretében az EFOP-1.6.3-17-2017-00011 azonosítószámú projektet.

    Az új együttműködések kialakítása érdekében létrejött Megyei Felzárkózási Fórum 2018 márciusában kezdte meg működését. Fórum tagjai: önkormányzatok, köztük roma önkormányzatok, tankerületek, műszaki szakképzés képviselői, egyházak és civil szervezet képviselői, Foglalkoztatási Paktumok képviselője.

    A projekt a kitűzött céljainak megfelelően, megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszert alakított ki annak érdekében, hogy a felzárkózás-politikai együttműködések megyei szinten is kialakuljanak és rendszeressé váljanak.

    A projekt keretén belül két felzárkózás-politikai stratégiai dokumentum készült, melyek Vas megye szolgáltatás hiányait tárják fel (Szolgáltatási Út Térkép), ill. a hiányok megoldására javaslatokat, forrás-koordinációs szinteket és társadalmi-partnerségi megjelöléseket tartalmaznak (Megyei Esélyteremtő Paktum).

    A projekt megvalósítása során maradéktalanul és eredményesen – külső szakmai szervezetek által is elismerve – teljesültek a vállalt feladatok, célértékek, melyek hosszú távon járulnak hozzá Vas megye fejlesztéséhez. A Vas Megyei Önkormányzat mottója: Együtt fejlesztjük Vas megyét!

    A projektről bővebb információ a www.vasmegye.hu oldalon olvasható.

    Skip to content

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás