A Magyar Falu Program bemutatása a Megyeházán

Hírek

A Magyar Falu Program bemutatása a Megyeházán

Magyar Falu Program

Megtelt a megyeháza díszterme, a legtöbb Vas megyei falu polgármestere eljött a csütörtökön tartott fórumra, akiket elsőként Majthényi László a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntött.

Az 5 ezernél kisebb lélekszámú települések érintettek a programban – mondta a Gyopáros Alpár a Magyar Falu Program kormánybiztosa. Három pillér adja a Magyar Falu Program alapját: a lakhatás, a munkába járás és az önkormányzati fejlesztések. Az alapvető különbség a nagyvárosokat és a falvakat támogató rendszer között, hogy míg a modern városok fejlesztései az adott nagyváros egész térségének szólnak, addig a falufejlesztések lokális problémákra adnak megoldási lehetőségeket. A kormány 150 milliárd forintot fordít a Magyar Falu Programra, ez teljes egészében hazai forrás.

A hatékony felhasználásban számítanak a települések polgármestereire, valamint a térségek országgyűlési képviselőire, így Vas megyében dr. Hende Csabára, V. Németh Zsoltra és Ágh Péterre. A cél a kistelepüléseken élők életminőségének fejlesztése, sőt, nemcsak mérsékelni, megállítani, hanem visszafordítani szeretnék az urbanizációs folyamatot.

Fotó: Ohr Tibor

 

Skip to content

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás