Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Felzárkózási Fórum a Megyeházán

DSC_0166 v

Az új együttműködések kialakítása érdekében létrejött Megyei Felzárkózási Fórum csütörtök délelőtt tartotta 3. ülését a Megyeházán. A Fórum tagjait dr. Balázsy Péter megyei jegyző köszöntötte, aki elmondta, hogy a Vas Megyei Önkormányzat és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltsége konzorciumi partnerségében megvalósuló projekt célja megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása annak érdekében, hogy a felzárkózás-politikai együttműködések megyei szinten is kialakuljanak és rendszeressé váljanak

A Fórum munkáját a tematikus munkacsoportok segítik. A munkacsoportok a hátrányos helyzetű célcsoportokhoz kapcsolódó tematikus üléseket tartanak, amelyek során feltérképezik a szolgáltatási hiányok kiküszöbölését segítő együttműködési lehetőségeket, feltárják és megoldási javaslatokat fogalmaznak meg a Fórum számára.

2018-as évben 5 járásban valósult meg munkacsoport ülés, ahol a szolgáltatás hiányok és problémamegoldási javaslatok összegyűjtésre kerültek. Ezek bemutatásra kerültek a 2018. december 14-én tartott 2. Felzárkózási Fórum ülésen. Ezen az ülésen döntöttek a Fórum tagjai arról, hogy a továbbiakban a problémák feltérképezése és a beavatkozási lehetőségek megvitatása célcsoporti szintű munkacsoportokban folytatódnak. A Fórum munkája és a Fórum szintje azért is fontos ebben a folyamatban, mert a fórumtagok túlnyomó része települési szinten túlmutató tevékenységgel, hatáskörrel bír. Ennek megfelelően a 2019-es évben legalább 5 munkacsoport (IDŐSEK, NŐK, GYEREKEK, FOGYATÉKKAL ÉLŐK, ROMA/MÉLYSZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK) szerveződött, ill. szerveződik egy-egy fórumtagok közül választott vezetővel és a projektben dolgozó felzárkózási munkatársak részvételével.

A munkacsoportok munkája interaktív formában valósul meg, minden érintett helyben elmondhatja a véleményét, javaslatait, észrevételeit. Az esetlegesen felmerülő további javaslatokat pedig később is megtehetik. Ezek alapján történik a javaslatok végleges összesítése. Jelen rendezvényen Fórum tagjai számára a munkacsoportok által szakmai oldalról felvetett, csoportosított probléma-halmazok kerültek bemutatásra, amelyek rávilágítanak az eddig felszínre került szolgáltatási hiányokra.

hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás