Bővítették a bölcsődét Celldömölkön

Hírek

Bővítették a bölcsődét Celldömölkön

69306362_2643751468989498_65538220229656576_o

Celldömölkön a 48 férőhelyes intézmény további hét gyermeket befogadó csoportszobával és új eszközökkel bővült. 1950 óta van bölcsőde Celldömölkön. A most kibővített intézmény 1967 óta áll, 2008-ban újították fel 130 millió forintos beruházással. Most 24 millió forintos pályázati támogatást kaptak hozzá, a forrást pedig a helyi önkormányzat még kiegészítette 12 millió forinttal. Kicserélték az elhasználódott eszközöket, és a kapacitásbővítés érdekében fejlesztették a bölcsőde saját konyháját: sütőberendezést, hűtőket, konyhai kisgépeket vásároltak.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy az első olyan ötéves önkormányzati ciklus végén vagyunk, amelyben a megyei önkormányzat új feladatkört vállalt. Jelentős szerepet töltött be a településfejlesztésben, amelynek teljes keretösszege 21,4 milliárd forint volt, ebből 110 százalékot sikerült ide lehívni, az eddig elnyert 3 milliárdhoz még érkezik jó pár millió forint. A TOP-nak Celldömölk is kedvezményezettje volt, a bölcsőde fejlesztésén kívül még négy projekt előttük áll.

Fotó: Ohr Tibor

Skip to content

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás