Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérme

Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérme

2016

Dénes Károlytű. őrnagy
Domonkos Ferencasztaliteniszező
Dr. Gergye Zoltánvasegerszegi Szent Miklós Idősek Otthona igazgatója
Dr. Mesterházy Zsuzsannaháziorvos
Dummel OttóCelldömölki Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda vezetője
Erőss Elemérr. alezredes
Fiszter Annazenepedagógus
Hantó Imrevolt megyei képviselő
Hárominé Orbán Erika
Prof. dr. Rácz Péternyug. osztályvezető főorvos
Tausz IstvánVas Megyei Értéktár Bizottság elnöke
Török Sándorvépi képviselő

2015

Alexa KárolyCsokonai, Ráth Mátyás és József Attila-díjas irodalomtörténész
Ambrus LajosBerzsenyi és József Attila-díjas író, szerkesztő
Blaskó Jánosszobrászművész
Fábián LászlóDeák Ferenc-díjas Író, költő, esztéta
Haraszti Zsoltsárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola tanára
Horváth LászlóŐriszentpéteri Általános Iskola igazgatója
Koltay ÁrpádKőszegi SE Tenisz Szakosztályának vezetője
Németh Istvánnékörmendi Kölcsey utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára
Sági Pálnécelldömölki lakos
Sulok Lászlóvolt nagytilaji polgármester
Susanna Fruhwirth-Nievollképzőművész
Szurcsik Józseffestőművész

2014

Básthy Tamásvolt országgyűlési képviselő
Dr. Kovács Antalszülész-nőgyógyász osztályvezető-főorvos
Heckmann FerencVas Megyei Önkormányzati Hivatal területfejlesztési csoportvezetője
Morgós IstvánSitke község polgármestere
Németh KárolynéVas Megyei Önkormányzati Hivatal ügykezelője
Sarlós LászlóHVSE volt labdarúgója, edző, sportvezető
Szidoly Lászlóbüki sportvezető

2013

Dr. Kiss Lászlóalkotmánybíró
Gergely Gáborvilágbajnok asztaliteniszező
Kereki ZoltánHVSE volt labdarúgója
Vásáry Tamáskarnagy, zongoraművész, zenetörténész

2011

Dr. Konkoly Istvánnyug. megyéspüspök
Dr. Veres AndrásSzombathelyi Egyházmegye püspöke
Kutszegi IstvánVas Megyei Önkormányzati Hivatal közművelődési csoportvezetője
Pars Krisztiánkalapácsvető

2010

Clemens SvadosMAM Hungária Kft. ügyvezetője

2009

Dr. Alotti NasriZala Megyei Kórház osztályvezető-főorvosa
Dr. Czeglédy JózsefKözép-európai Club Pannónia Egyesület elnöke
Dr. Halmosi Zsolt r. dandártábornokVas Megyei Rendőr-főkapitány
Dr. Hári Antalnényug. körjegyző
Dr. Pánykó ÉvaMarkusovszky Kórház főorvosa
Dr. Puskás Tamás PhDMarkusovszky Kórház osztályvezető-főorvosa
Dr. Takács Tibor r. ezredesVas Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője
Gángó JánosnéSimasági Körjegyzőség munkatársa
Hábencius Ferencnényug. tanárnő
Liszta JánosnéRábapatyi Polgármesteri Hivatal főtanácsosa
Markó EdinaViktória SC edzője
Marton ZoltánSzemély- és Vagyonvédelmi Kamara elnöke
Molnár IstvánnéVépi Hatos Ferenc Általános Iskola igazgatója
Obráz Istváncelldömölki lakos
Paizer AndorGM Powertrain Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
Papp Károly r. dandártábornokKészenléti Parancsnokság parancsnoka
Söjtöri Elvira
Szalai Sándorjánosházi lakos
Virágh Géza
Wagner JózsefVASIVÍZ Zrt. vezérigazgatója

2008

Ábrahám Ferenccelldömölki lakos
Bertáné Dörnyei Juditigazgató
Boznánszky Ferenc
Dobson József
Dr. Engert Zoltán VendelMarkusovszky Kórház osztályvezető-főorvosa
Dr. Erdősi AttilaSárvári Önkormányzati Kórház orvos-igazgatója
Dr. Gömbös SándorSzentgotthárdi Gotthard-Therm Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Kecskés IstvánMarkusovszky Kórház osztályvezető-főorvosa
Dr. Kőfalvi IstvánMarkusovszky Kórház orvos-igazgatója
Dr. Kristóf Lászlókosárlabda-edző
Dr. Orbán Péter r. dandártábornokVas Megyei Rendőr-főkapitány
Dr. Schaffer ÉvaMarkusovszky Kórház főorvosa
Dr. Schneider FerencMarkusovszky Kórház osztályvezető-főorvosa
Dr. Simon Gábornyug. főorvos
Dr. Szipőcs JenőMarkusovszky Kórház Foglalkozás-egészségügyi Szakszolgálat vezető főorvosa
Dr. Turay Andrásnyug. szülész-nőgyógyász főorvos
Holpert JenőnéVas Megyei Mozgássérültek Egyesülete Celldömölki Csoportjának vezetője
Horváth FerencVas Megyei Szív Egyesület elnöke
Horváth Ferencnéiskolaigazgató
Horváth ZoltánEgyházasrádóci Tűzoltó Egyesület elnöke
Lakatos Józseffestőművész
Nádasdy Lajosreformátus lelkész
Nádasdy Lajosreformátus lelkész
Nagy Sándorné Porkoláb Ilka
Németh Istvánkosárlabdázó
Pálné Joó EdinaMarkusovszky Kórház osztályvezető ápolója
Péczeli AndrásMarkusovszky Kórház osztályvezető-műtősasszisztense
Pernetzky Mátyás
Pintér RichárdKőszegi Önkéntes Tűzoltóság parancsnok-helyettese
Polgár Bélakosárlabda-edző
Polgár MiklósMarkusovszky Kórház osztályvezetője
Sárváry LászlóCsepregi Zeneiskola igazgatója
Soós FerencnéSzentgotthárdi Nyugdíjas Klub titkára
Szőnye Józseftulajdonos ügyvezető
Takács Lászlórómai katolikus plébános
Vajda Lajoskissomlyói gazda
Varga II. Jánoslabdarúgó, sportvezető, edző
Zalán Józsefnétanárnő

2007

Ávár Ernő
Dr. István Lajosné
Dr. Szili KatalinMagyar Országgyűlés elnöke
Dr. Urbán Aladárprofesszor
Elisabeth Kovács
FÉSZ Kft.
Gerics FerencLendvai Múzeum-Galéria igazgatója
Horváth TiborVASBER Zrt. ügyvezető igazgatója
Kovács IstvánPannon Terv Kft. tervezője
Kovács KálmánMagyarszombatfai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke
Kovács Tibornéóvodavezető
Lőke IstvánDanubius Health Spa Resort Sárvár konyhafőnöke
Németh Pál mesteredzőmesteredző
Oláh Sándor
Palkó IstvánVas Megyei Sportigazgatóság igazgató-helyettese
Sárosi Lászlólabdarúgó
Szakály Józseflabdarúgó
Szép JózsefNemeskeresztúr Község Polgármestere
Tuba Lászlónyugalmazott tartalékos ezredes

2006

Pünkösty BotondVas Megyei Atlétikai Szövetség tiszteletbeli elnöke
Aporfi Lászlótanár
Csáfordi Józsefhatárőr igazgató
Csikós-Nagy József ezredesVas Megyei Önkormányzati Hivatal Védelmi Titkárság vezetője
Csuka LajosnéMarkusovszky Kórház gazdasági igazgatója
Czupy Éva
Dr. Csejtei AndrásMarkusovszky Kórház osztályvezető-főorvosa
Dr. Lakner LászlóMarkusovszky Kórház főigazgatója
Dr. Pusztai GyulánéVas Megyei Illetékhivatal vezetője
Ekler Józseflabdarúgó, edző, testnevelő tanár
Erdei András (posztumusz)építész
Fejes ZoltánSzombathelyi Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka
Gömbös Lászlószobrászművész
Horváthné Tánczos Szilviapedagógus
Id. Pados LászlóSajtoskál Község Polgármestere
Kardos GyörgyEgyütt-egymásért – Eséllyel az életért egyesület elnöke
Krieg Ferencfestőművész
Láng Gusztávirodalomtörténész, esszéista, kritikus
Máté PéterMarkusovszky Kórház műszaki osztályvezetője
Pesovár ErnőKossuth-díjas néptánckutató és koreográfus
Péterfy Lászlószobrász
Szentesi Anikóépítész
Szőllősi EmilHVSE volt labdarúgója, edző
Varga Péter

2005

Bodor Miklósfestőművész
Dell’ Amico Romeo
Dr. Horváth Lajospüspöki irodaigazgató
Horváth JánosnéMesebolt Bábszínház igazgatója
Illés Bélalabdarúgó
Nagy Istvántekeszövetségi vezető, edző, versenybíró

2004

Adorján ErnőOberwart SC elnöke
Biácsi TamásnéVas Megyei Természetbarát Szövetség elnöke
Csillag BalázsEYBL Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Boros Zoltáncímzetes egyetemi docens
Heringh GyulaSZÖVTERV Iroda nyug. vezetője
Horváth JánosUngaresca Táncegyüttes igazgatója
Novák Dezsőlabdarúgó
Papp LajosZalaegerszegi Szív Centrum vezetője
Raphael MartinettiBirkózó Világszövetség elnöke
Rilli Lászlórk. plébános

2003

Alexander WeiglNemzetközi Népművészeti Szövetség főtitkára
Barsiné Pataki EtelkaMagyar Köztársaság bécsi nagykövete
Beszprémy Józsefnéa Népművészet Mestere
Csonka Ernőfestőművész
Dr. Bene Lászlómegyei rendőr-főkapitány
Dr. Hegedűs CsabaMagyar Birkózó Szövetség elnöke
Dr. Patyi SándorHM Védelmi Hivatal főigazgatója
Dr. Vargyas CsabaVas Megyei Atlétikai Szövetség elnöke
Hans BeckMagyar Régiók Brüsszeli Irodájának vezetője
Hende TiborBéri B. Á. Szakközépiskola igazgatója
Király Gáborlabdarúgó
Németh Jenő Árpádgyémántdiplomás tanító
Prof. dr. Cholnoky Péterosztályvezető-főorvos
Prof. dr. Illei Györgyosztályvezető-főorvos
Prof. dr. Salamon Antalosztályvezető-főorvos
Prof. dr. Varga Lászlóosztályvezető-főorvos
Rimfeld Ferencrk. plébános
Varga LajosPöspökmolnári SE elnöke
Zlatko Mursecszlovén főkonzul
Skip to content

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás