Irodalmi emlékhelyekhez kötődő nyári táborokat minden évben szervez a Petőfi Irodalmi Múzeum. Kőszegen tavaly Ottlik Géza iskola a határon című regénye volt a központi téma, de idén is várják az irodalom és a művészetek iránt érdeklődő középiskolásokat.
Bokányi Péter irodalomtörténész
"Ez évben a mottója az Irodalmi Múzeum által támogatott táboroknak az Olvasás-kreatív cselekvés. Nyilván ezt a címet értelmeznünk kellett, mi úgy értelmeztük, hogy ez szóljon arról, hogy az irodalom miképpen helyezkedik el a többi művészeti ág között, illetve milyen kapcsolódási pontjai vannak akár tudományterületeknek, akár művészeteknek egymás közt."
A táborban vendégül látják Zalán Tibor költőt és Beck Zoltán irodalomtörténészt, akit inkább a 30Y frontembereként ismernek a mai fiatalok. A résztvevők Ausztriába is kirándulást tesznek, ahol újabb irodalmi élményeket szerezhetnek. A tábort a kőszegi Sgraffitós házban rendezik augusztus 2. és 6. között. Elsősorban 14 és 18 év közötti diákokra számítanak, de egyetemistákat is szívesen fogadnak. Jelentkezni a hónap végéig az Életünk szerkesztőségében vagy telefonon lehet.
Jelentkezés: 30/629-2765 vagy eletunk@zalaszam.hu
Tanai Ibolya