Egy évvel ezelőtt a Rába rendkívüli áradásakor ezen a folyószakaszon csaknem a töltés tetejéig ért a víz. Le is kellett zárni a zsilipet, nehogy a folyó vize az árkon keresztül visszafolyjon a gát mögötti lakott területre, és elárassza a családi házakat és kiskerteket. A bajt fokozza, ha ilyenkor jelentős csapadék is esik.
"Akkor ide folyik az összes víz, és itt a töltés mögött megáll, és nem ennyi víz van benne, mint ami most látszik, hanem itt ez az egész terület víz alatt volt tavaly is, egészen ezekig a házakig, meg azokig a házakig ért a víz, és ezt akkor ugye szivattyúval kell átemelni."
Tavaly azonban az elektromos szivattyút nem tudták használni.
Bebes István polgármester, Körmend
"Tudtunk a problémákról, folyamatosan jeleztük az E.ON fele, hogy ha itt árvíz jöhet, le kell kapcsolni az áramellátást, és ez gondot okozhat többek között a belvíznek az eltávolítását illetően. Tavaly pontosan ilyen gonddal szembesültünk, volt a Rába áradása, és egy komoly esőzés, ami komoly belvizet is okozott, és bizony nagyon nehezen tudtunk úrrá lenni akkor a problémákon."
Akkor a tűzoltóktól kapott mobil szivattyúk segítettek, de most a Vízügyi Igazgatóság a tavaly kapott helyreállítási keretből 8 millió forintért új diesel szivattyút vásárolt, amely bármikor üzembe helyezhető.
"Ebbe a szivattyúházba beépített szivattyút beindítjuk, és akkor itt ezen a csövön keresztül átemeli a vizet erre az oldalra."
Ezzel mintegy 40 hektárnyi lakott területet tudnak megvédeni az elöntéstől a Büdös-árok mellett.
Gaál Róbert műszaki igazgató-helyettes
"Ez a szivattyú másodpercenként 200 liter vizet emel át, ami azt jelenti, hogy egy perc alatt 12 ezer liter vizet tud szivattyúzni, és ez már megfelelően nagy teljesítmény ahhoz, hogy egy ilyen károkozást megelőzzünk vele, és a szivattyú beépítése és üzembe helyezése most készült el, tehát a mai naptól kezdődően Körmendnek ez a városrésze, ami a Büdös-árok mellett van, ennek a veszélyeztetettsége véleményünk szerint megszűnt."
Tanai Ibolya