Vas megyében már csaknem minden gazdálkodó nekikezdett a búza betakarításának. Errefelé nem ázott fel a talaj, és a melegre fordult időjárás miatt a búza nedvességtartalma is jelentősen csökkent. A Balogunyomban gazdálkodó Virágék négyen vannak testvérek, nemrég közösen vettek egy használt kombájnt, most először vágják ezzel a gabonát.
Virág Péter őstermelő
"Ez egy 30 hektáros tábla, úgy néz ki, hogy egy 5 tonna körüli átlagterméssel számolhatunk, a minősége is úgy tűnik, hogy kenyérgabona minőségű."
A jó termésátlag és a minőség annak is köszönhető, hogy Virágék sokat költöttek növényvédelemre. Háromszor kellet például gomba ellen védekezniük. Most úgy tűnik, megérte. Felvásárlóval nem szerződtek előre, de a búzáért várhatóan jó árat tudnak kialkudni.
Virág Péter őstermelő
"Picit ugye megfinanszírozzuk a nyár végi, ősz eleji munkákat, ennek ugye az a következménye, hogy nem kell azonnal talán a a piacra dobni a termést, és egy kicsit ki lehet várni a piacon."
A Savaria Agrár Kft. innen 20 kilométerre, Gencsapátiban gazdálkodik. 1200 hektárnyi területük egynegyedén búzát termesztenek. A 22 aranykoronás földeken már a betakarítás felénél járnak. A minőségre nem panaszkodnak, de azt mondják, ma már nem elég jól termelni, jól is kell tudni eladni.
Schmalzel Antal ügyvezető, Savaria Agrár Kft. Gencsapáti
"Leszerződtem, és nem biztos, hogy jól szerződtem. Ugye, januárban, mikor a kereskedők megkerestek ezzel az ajánlattal, ez egy nagyon jó árnak tűnt, a 27.500 forintos ár, és ugyanezért a búzáért most már 29.000 forintot adnának, és akkor még nem is tudtam, hogy ez kenyérgabona minőségű lesz, mert azért befolyásolja az időjárás rendesen ennek a búzának a minőségét."
A jövedelmezőség miatt kezdtek két éve durumbúzát is termeszteni. Igaz, ennek kisebb a termőképessége, de a hagyományos búzánál mintegy 30 százalékkal többet kapnak érte. A szakemberek szerint az idén elsősorban az befolyásolja majd az árakat, hogy mekkora lesz a terméskiesés országosan.
Márkus Antal vezető főtanácsos, MGSZH Földművelésügyi Igazgatóság
"A felvásárlók legtöbbször, az a gyanúnk, hogy kartellba tömörülve lenyomják az árakat, itt a malmoknak nincs annyi pénzük, hogy nagy tételt vásároljanak, heti meg havi készleteket vásárolnak, és úgy tudjuk, hogy még tavalyi készleteik is vannak a malmoknak, tehát a felvásárlási szintből ez nem lesz egy nagy hajtóerő, itt attól fog függni, hogy mennyi lesz a kiesés országosan, a katasztrófa sújtotta területeken kiesett termésátlag."
Az eddigi számítások szerint mintegy 100 ezer hektáron pusztult ki a búza, és kérdéses, hogy a víznyomásos területeken milyen minőségű terményt sikerül majd betakarítani.
Otrok György ügyvezető igazgató, Concordia Kereskedőház Kft.
"Jelenleg olyan 39-40 ezer forintos árat mutat a tőzsde, ez azt jelenti, hogy a tavalyi áraknál jobbak lesznek, a magyar piac követte a nemzetközi trendet, ez az áremelkedés Franciaországból indult el, ahol az ottani száraz időjárás hatására az árak emelkedtek, és ezt követte a német piac, illetve a magyar piacon is a mennyiségi, minőségi problémák miatti félelmek mozgatták fölfele az árakat. Ha a tőzsdei jegyzésből számolunk vissza, akkor azt jelenti, hogy olyan 34-36 ezer forint körüli árak lesznek a malmi búza esetében."
Az idén várhatóan mintegy 4 millió tonna búzát aratnak le a gazdák, a termésátlag ugyanis a tavalyinál jobban, hektáronként 4 tonna körül alakul. A takarmánybúza jelentős része Olaszországba kerül, míg az étkezési búza nagy része hazai piacon talál vevőre.
Tanai Ibolya