Elhallgattak a vuvuzelák, nem pattog a jabulani. Az állandó, általunk eddig ismeretlen hangszer kísérő zenéjével és a világbajnokságra gyártott, főleg a kapusok által szidott labda kiszámíthatatlanságával együtt egy hónapig élvezhettük a világ legjobb labdarúgó csapatainak küzdelmét Dél-Afrikából. A nyári olimpiák utáni második legnagyobb rendezvényről a szakemberek és a szurkolók is sokat vitatkoznak még az elkövetkezendő időkben. Vélemények hangzanak el pro és kontra, van, aki a válság jeleit vélte felfedezni, mások a labdarúgás új irányba terelődését emlegetik. Igazság bizonyára minden véleményben van, hiszen a futball azért olyan népszerű játék, mert mindenkinek van véleménye róla. Annak is, aki soha nem rúgott labdába, sőt olyanok is véleményt alkotnak, akik csak a világbajnokságon néznek futballmeccseket, akkor is csak keveset.
Korábban szóltam már a csalódást okozó csapatokról (Olaszország, Franciaország, Anglia, Brazília, Argentína, Portugália), amelyek csaknem mindegyike esélyes lehetett volna a döntőbejutásra. Sanyarú szereplésük immár sporttörténelem. Ki gondolta volna, hogy Dél-Amerikát Uruguay képviseli majd a négyes döntőben. A két utolsó mérkőzés közül a bronzérmet eldöntő Uruguay-Németország (2:3) mérkőzés volt a színvonalasabb, izgalmasabb. A dél-amerikai csapat csak nagy küzdelemben adta meg magát, sőt az utolsó pillanatban Forlan bombája a felső lécen pattant, ha bemegy, ki tudja, mi lett volna a hosszabbításban.
A döntő? Tény, óriási küzdelem volt, a szebb, szervezettebb futballt az Eb aranyérmes spanyolok mutatták, a harmadik döntőjüket játszó hollandok viszont elsősorban durvaságokkal tűntek ki. A hosszabbításban aztán Iniesta gólja eldöntötte a világbajnoki cím sorsát, az első ízben döntőbe került Spanyolországé lett az aranyérem. A hollandok pedig, akárcsak 1974-ben és 1978-ban, elbuktak a döntőben. A különbség viszont óriási, akkor a tulipánosok totális futballját az egész világ elismerte, most viszont a sok durvaságuk hagyott emléket az emberekben.
A világbajnokságok történetében ez volt a hatodik alkalom, amikor túlórázni kellett. Legutóbb négy évvel ezelőtt a németországi fináléban az Olaszország-Franciaország találkozó 1:1-el végződött, végül az olaszok a 11-es párbajt 5:3-ra nyerték. Azt már korábban írtuk, hogy az akkori döntő két résztvevője csúnyán leszerepelt Dél-Afrikában.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy azok a csapatok vívták ki a közvélemény elismerését, amelyek elsősorban a támadó játékot erőltették. Tény az is, hogy ma már csak szervezett csapatjátékkal, óriási taktikai fegyelemmel lehet nagy sikereket elérni. S ha ehhez még akadnak a csapatban kiugró egyéniségek is, akkor lehet araszolni egyre előrébb. A spanyol csapat ilyen, két évvel ezelőtt Európát hódították meg, most az egész világ a lábuk előtt hever.
Mi lesz négy év múlva Brazíliában? Az biztos, hogy a rendezők csak akkor lesznek elégedettek, ha a hazai csapat lesz a végső győztes. Ám ott már a spanyolok védőként indulnak, s ki tudja, hogy a most látott, jól és rosszul szerepelt válogatottak közül, melyek lehetnek veszélyesek rájuk. Az biztos, előre lehetetlen megjósolni a 2014-es döntő végeredményét. Mert a mostani világbajnokság azt is bizonyította, hogy Ázsiával is számolni kell a jövőben, s az afrikai csapatok is sok borsot törhetnek a nagyobb futball nemezetek orra alá.
A világbajnokság legjobb játékosa címet, s ezzel együtt az Aranylabdát Uruguay csatára, Diego Forlan, az Aranykesztyűt a világbajnok spanyolok csapatkapitánya, Iker Casillas, a legjobb fiatal játékosnak járó díjat a német Thomas Müller kapta.
A dél-afrikai vb álomtizenegye: Iker Casillas – Sergio Ramos (spanyol), Carles Puyol (spanyol), Arne Friedrich (német), Giovanni Van Bronckhorst (holland) – Bastian Schweinsteiger (német), Andrés Iniesta (sanyol), Wesley Sneijder (holland) – David Villa (spanyol), Thomas Müller (német), Diego Forlan (Uruguay).
Több nézeteltérésre is sor került a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon az újságírók és a focisták, szövetségi kapitányok között. Az esetek kapcsán az egyik dél-afrikai újság összegyűjtötte a vb öt legbutább kérdését, amelyek a legjobban feldühítik a futballistákat.
Diego Maradona gyakran összezördül az újságírókkal, egy effajta hírre már fel sem kapja a fejét az ember. Ám ezen a vb-n a franciák is örökösen harcoltak a sajtóval, ahogy Cristiano Ronaldo is visszautasította a válaszadást a spanyolok elleni vereség után. Minden eset más és más, van, hogy az újságírók a hibásak, előfordul, hogy maguk a sportolók, edzők. Mindenesetre a mostani vb-n is felállítható volt az aranyszabály: vannak kérdések, amelyeket nem szabad feltenni, mert tájékozatlanságról, felkészületlenségről, szellemi restségről tesznek tanúbizonyságot. Legalábbis a dél-afrikai újság szerint, amelyik összegyűjtötte az öt legbugyutább kérdést:
1. Milyen a hangulat a csapaton belül?
2. Örül a góljának?
3. Gondolja, hogy a következő meccs nehéz lesz?
4. Mi a véleménye a vuvuzeláról?
5. Úgy hiszi, hogy az Ön csapata a vb esélyese?
A fent említett aranyszabály persze nemcsak a világbajnokságon, hanem az újságíró szakma mindennapjaira is érvényes.
Végezetül érdemes idézni a spanyol lapokból:
El Pais: - Ez a csapat Bécsben, az Európa-bajnokságon született és most Dél-Afrikában doktorált.
AS: - Spanyolországból a futballmennyországba.
El Mundo: - Rohamozó tehetségeink a feje tetejére állították a futball hiarerchiáját.
El Periodico de Catalunya: - A világ a seleccion lábai előtt hever.
Bodor Ferenc
