Ugyanerre a sorsa jutott a négy évvel ezelőtti világbajnok Olaszország is, pedig ezen ország csapata nyerte az idei Bajnokok Ligáját. Igen ám, de az olasz bajnok Interben olasz labdarúgó nincs is, hasonlít a helyzet az angolokéhoz. Üde színfoltként említettem korábban a Forlan vezérelte Uruguay menetelését, amely – negyven évi szünet után – a négy közé verekedte magát. Nem lehet panasz Dél-Korea, Ghána és Mexikó szereplésére sem, közülük Ghána nemcsak a csoportból ment tovább, egészen a negyeddöntőig jutott. A németek és argentínok a nyolcaddöntő után a legjobb nyolc között egymással találkoztak, a Maradona irányította Argentína kemény leckét kapott, a németek átgázoltak Messiéken.

A másik ágon Chile és Paraguay remekelt, utóbbi Japán kiverésével került a legjobb nyolc közé. A G-csoportból a brazilok mellett továbbjutó portugálok a nyolcaddöntőben Spanyolország ellen megadták magukat. Hollandia és Brazília pontosan vette az eléje tornyosuló akadályokat, ám a negyeddöntőben „kávé ország” csapatának is befejeződött a világbajnokság.

Összefoglalva: A labdarúgás nagyon átalakult, s nem biztos, hogy mindenben előnyére. Egy-egy meccs néha igazi hadviselésnek látszik, a taktikázás időnként megöli a futballt, kevés csapatról mondható el a szép foci, az eredményes támadójáték. A védekezést viszont több csapat tökéletesre szervezte, a kapuhoz vezető akadályokon néha lehetetlen átjutni.

A csoportmérkőzések a korábbiakhoz hasonló koreográfiát hoztak, a nyerni helyett a „nem kikapni” elv számított, azaz valahogyan továbbjutni. Az egyenes kiesésben már élvezetesebb focit láttunk, a brazilok és argentinok vették biztosan az első akadályokat, a németek, hollandok és spanyolok, ha nehezen is de egészen a négyig jutottak. Igaz, a biztonságra ezek a csapatok is nagyon ügyeltek. Van, aki azt mondja, ilyen gyenge világbajnokságot még nem látott, s talán ez bizonyos fokig az igazi sztárok gyengélkedésével is magyarázható. Ha egyáltalán ez magyarázat. A fentebb említett angolok mellett Kaka, Cristiano Ronaldo, de bizonyos fokig Messi szereplése is elmaradt a várakozástól. Az európai csapatok kezdetben gyengélkedtek, ám a 16 közé hatan, a nyolc közé hárman jutottak, ez a három csapat a négyig meg sem állt. Ami Dél-Amerikát illeti, a brazilok és argentínok búcsúja után e kontinens legjobbja ezúttal Uruguay volt. A világbajnokság viszont az ázsiai csapatok előretörését is hozta. Sokan kritizálják a gyenge játékvezetést, joggal. Elsősorban az angolok meg nem adott szabályos gólját említik a németek ellen, de joggal reklamálhatott Mexikó is Tevez lesgólja miatt. A FIFA ugyan ragaszkodik a hagyományokhoz, de a nagy nyomás bizonyára változtatásra ösztönzi a futball nemzetközi vezérkarát.

A játékosokról már tettem említést. Az Európa-bajnok csatára, a spanyol Villa most is remekel, lehet, hogy nemcsak gólkirály lesz, hanem a torna legjobbja is. Kedden este játszották az első elődöntőt, amelyben az volt a fő kérdés, hogy a dél-amerikai Uruguay vagy az Európát képviselő hollandok jutnak a döntőbe. Ha Uruguay, akkor nekik ez hatvan év után sikerült volna (1950-ben vébét nyertek, 1954-ben pedig Magyarország búcsúztatta csapatukat a négy közé jutás előtt), ha Hollandia, nekik harminckét esztendő elteltével. Amikor vége lett 3:2-es holland győzelemmel, biztossá vált, hogy európai csapat diadalmaskodik majd a Dél-Afrikai világbajnokságon.

Az elődöntő másik meccse akár döntő is lehetett volna. A németek is és a spanyolok is kikaptak egyszer a csoportmeccseken. A folytatásban a németek előbb Angliát, majd Argentínát küldték haza, a spanyolok nagy csatában verték meg a portugálokat, de nem volt könnyű dolguk Paraguay ellen sem. Vegyes volt a várakozás, megoszlottak a vélemények arról, ki jut a döntőbe. Nos, a spanyolok végig kezdeményezőbbek voltak, több helyzetük akadt, így megérdemelten nyertek. A döntőbe tehát nem a háromszoros világbajnok német, hanem a két évvel ezelőtti Európa-bajnok spanyolok jutottak, méghozzá történetük során először. Ellenfelüknek, a hollandoknak ez a harmadik döntőjük, 1974-ben a németektől, 1978-ban pedig az argentínoktól kaptak ki a finaléban.

A tulipánosok döntőbe jutásakor eszembe jutott egy 32 évvel ezelőtti történet. 1978-ban, a világbajnoki döntő időpontjában a Haladás súlyemelő küldöttségével a belga határ közvetlen közelében lévő hollandiai Maastricht-ban tartózkodtam. Vigasztalni próbáltuk vendéglátóinkat, ám ők nem kértek ebből, sőt büszkék voltak arra, hogy két egymást követő világbajnokságon ezüstérmet szereztek. Ellentétben velünk magyarokkal - akik az 1954-es vébé döntő elvesztése után gyászoltunk – ők nem ezt tették, ünnepeltek. Feltehetően ezt teszik majd vasárnap este is, függetlenül attól, hogy első ízben arany vagy harmadszor az ezüstérem lesz Hollandiáé.

Bodor Ferenc