A reneszánsz hangulatát idézte az a program, amelyet a németújvári várban rendeztek. A Batthyányi család egykori székhelye a legjobb helyszín volt a rendezvény megszervezésére, köztudott, a Batthyányiak a történelem során sokat tettek a kulturális értékek, hagyományok fennmaradásáért.
Verena Dunst tanácsnok, Burgenlandi Tartományi Kormány
”Batthyányi Lászlóval, a program kurátorával megpróbálunk sokat tenni annak érdekében, hogy a güssingi vár minél több embert vonzzon Ausztriából, Magyarországról és természetesen más országokból egyaránt. Nem ez az első magyar kiállítás, amit ebben a várban láthat a nagyközönség. Vas megyével nagyon jó a kapcsolatunk. Fontosnak tartom a sikeres gazdasági és kulturális együttműködést szomszédunkkal. Szerintem ez a program is a jó viszonyunkat tükrözi.”
A kiállításon a Szombathelyi Képtár, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum, valamint a Savaria és a Kőszegi Múzeum tárgyai láthatók. A tárlat október 31-ig megtekinthető.
Majthényi László alelnök, Vas Megyei Közgyűlés
„Arra gondoltunk, hogy miért ne lehetne valamiféle közös élettel megtölteni a közös kulturális örökséget, a közös múltunknak a kulturális emlékeit, és hát tekinthetjük ezt egyfajta ilyen lépésnek, amit történt ma.”
A programon burgenlandi magyar és Vas megyei táncosok közösen mutattak be reneszánsz táncokat.
Parais István művészeti vezető, Várvidéki Históriák Program
„A próbák januárban kezdődtek, részben Őriszigeten, részben a Megyei Művelődési Központban, ahol a táncos és zenei, valamint a bajvívó részeket raktuk össze szegmensenként, és ez alakult egy komplex nagy egésszé, mintegy másfél órás programmá, amit Őriszigeten illetve Kőszegen mutatunk be, ennek most éppen a rövidített változatát tudtuk itt Németújváron, Güssingben bemutatni.”
A várvidéki históriák program a Károly Róbert Hagyományörző Egyesület, az Őriszigeti Magyar Néptáncegyüttes, a Savarello Régizene, a Folktarisznya Együttes és a Szombathelyi Néptáncműhely együttműködésével jött létre. A táncosok Mátyás király korabeli jelmezekben szórakoztatták a közönséget. Kőszegen és Őriszigeten kívül már Oberwartban is felléptek a fiatalok ezzel a produkcióval. A tervek között szerepel egy bemutató a Lendvai várban a muravidéki magyarsággal együttműködve.
Pehi Orsolya